Az államtitkár szerint Márki-Zay Péternek nincsen érdemi mozgástere.
Önnek nem hiányzik, hogy legyen miniszterelnök-jelölti vita? – ezt a kérdést tették fel Dömötör Csabának, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkárának a Hetek videós interjújában. Erre Dömötör pedig úgy felelt:
ilyen körülmények között nem.
Dömötör azt mondta sokféle véleményt hall a témában, hogy legyen vagy ne legyen vita, ezek között pedig akad olyan is, aki azt mondja, a politikusok így is annyit vitatkoznak. Az államtitkár úgy vélte, nem nagyon érheti az a vád a kormánypártokat, hogy ne lehetne tudni azt, mit és miért csinálnak, mit szeretnének. Szerinte az ellenzéki pártok részéről is elég világosan látható, mit képviselnek.
Az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter politikai súlyával kapcsolatban úgy fogalmazott, nincsen érdemi mozgástere, és ezt jelzi az is, hogy nem képes a saját akaratát végigvinni a szövetségesein sem. Megjegyezte: „Láttunk már ilyen típusú jelöltséget a baloldalon, gondoljunk csak Medgyessy Péterre”.
Arról, hogy több EP-képviselő aggódik az áprilisi választások tisztasága miatt, emiatt pedig megfigyelőket küldenének Magyarországra, Dömötör Csaba azt mondta: ezek a kijelentések a baloldal reménytelen helyzetéből adódnak, és „ebből következik az, hogy külföldi beavatkozásban reménykednek”.
Az államtitkár „gyermekvédelmi” népszavazást érintő külföldi kritikákkal kapcsolatban azt a javaslatot tette az érintettek felé, hogy először kérdezzék meg a saját honfitársaikat arról, mit gondolnak erről. „Bízzuk a magyarokra, hogy elmondják a véleményüket” – fogalmazott. A Hetek kérdésére Dömötör azt is elmondta, hogy a népszavazást követően „várható politikai cselekvés, és várhatóak javaslatok is”.