Itthon hvg.hu 2022. január. 20. 10:38

Leütötte a buszsofőrt, mert nem engedte, hogy maszk nélkül utazzon

A 31 éves vádlott akkorát ütött, hogy a sofőr hanyatt esett, és a fejét a járdába ütötte.

Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy fővárosi buszsofőr, miután összetűzésbe került egy férfivel, akinek nem engedte meg, hogy maszk nélkül szálljon fel a járműre – közölte az ügyészség, tudatva, hogy a férfi ellen vádat emelnek.

A vádirat szerint a vádlott, egy 31 éves férfi, még tavaly februárban, a IV. kerületben akart felszállni egy barátjával a 30-as buszra. A sofőr észlelte, hogy a vádlott – a járványügyi szabályok alapján előírt, orrot és szájat is takaró – maszk nélkül akar felszállni, ezért nem nyitott neki ajtót és jelezte, hogy csak akkor szállhat fel, ha maszkot vesz fel.

Miután a vádlott a megállóban tovább "méltatlankodott", a sofőr kinyitotta az első ajtót és leszállt a buszról. A 31 éves férfi ekkor egy hirtelen mozdulattal, ököllel arcon ütötte a sofőrt, amitől a sértett eszméletét vesztve, magatehetetlenül hanyatt esett, és a fejét az aszfaltozott járdába ütötte. A vádlott ezután távozott. A bántalmazott sofőrhöz az utasok hívtak mentőt.

Az ügyészség szerint a sértett a bántalmazás következtében életveszélyes fejsérüléseket szenvedett. Az ügyhöz kapcsolódó felvételen a bűncselekmény előzménye látható, egészen addig, amíg a sofőr leszáll a buszról. A vádlott a következő pillanatban támadt rá.

A Fővárosi Főügyészség a korábban már büntetett, 31 éves férfival szemben életveszélyt okozó testi sértés, valamint közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt nyújtott be vádiratot. A főügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.