Itthon hvg.hu 2022. január. 15. 11:14

Késsel nyomatékosította, hogy cigarettát kér egy Budapestre tartó busz utasa

A kunszentmártoni lakos megfélemlítette, zaklatta egy busz utasait péntek délután. Azóta őrizetbe vették.

Egy kunszentmártoni lakos tegnap délután felszállt egy Bács-Kiskun megyéből Budapestre tartó menetrend szerinti buszra. Röviddel az indulást követően zaklatni kezdte az utasokat: cigarettát követelt, és fel-alá járkált a járművön, agresszíven kiabálva. A vele utazók próbálták lecsillapítani, ám kevés sikerrel jártak - olvasható a police.hu beszámolójában.

Az indulatos férfi útközben elővett egy bicskát, azzal próbált nyomatékot adni a szavainak. A késsel hadonászva fenyegetőzött, követelőzött, végigkarcolta egy ülés fejtámláját, és még a sofőr mikrofonjába is belekiabált, mígnem az egyik telefonon értesítette a budapesti rendőröket.

A buszt a Népligeti pályaudvaron már várták az egyenruhások. A ferencvárosi zsaruk a buszon szemlét tartottak, majd a gyanúsítottat átadták a Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozóinak.

A kecskeméti rendőrök a férfit felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették. A nyomozók vizsgálják, hogy a férfi – aki büntetett előéletű – a cselekmény elkövetéskor állt-e bármilyen kábítószer, gyógyszer hatása alatt.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.