Itthon hvg.hu 2022. január. 12. 10:47

Pest megyei vadaspark mellé ásta a veszélyes hulladékot egy férfi

Egy Pest megyei vadasparkot üzemeltető céget irányított az a férfi, aki ellen vádat emeltek. Az ügyészség szerint egy budapesti kerületi önkormányzat és egy ipartelep szemetét tüntette el a park melletti területen.

Vádat emelt a Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki hosszabb időn keresztül egy vadaspark mellett ásta el az ártalmatlanításra átvett hulladékot – közölte az ügyészségi portál.

A vádirat szerint a férfi egy Pest megyei vadasparkot üzemeltető társaságnál dolgozott, papíron kisegítőként, de valójában ő irányította a céget. A vadaspark mellett lévő mintegy tizenegy hektárnyi területet vették bérbe az illetékes önkormányzattól azzal, hogy ott vadmentő központot hozzon létre.

Szintén ez a társaság szerződést kötött az egyik budapesti kerületi önkormányzattal arra, hogy 2018 áprilisától az érintett kerületben illegálisan elhelyezett zöldhulladékot és egyéb vegyes települési hulladékot elszállítsa. Az ügyészség szerint emellett a férfi 2018 májusában elvállalta egy a vadaspark közelében lévő ipartelepen korábban működő cég raktárának kiürítését is, amelyben veszélyes hulladékokat is tároltak.

ugyeszseg.hu

A közlemény szerint a férfi azonban a hulladékokat nem az arra kijelölt lerakóhelyekre vitette, hanem a vadaspark mellett bérelt területen munkagépekkel gödröket ásott, illetve ásatott és azokba temette.

A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat a férfival szemben.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.