Itthon hvg.hu 2022. január. 11. 08:01

DW: Orbánék sorra manipulálják a választásokat

Választási autokrácia – így hivatkoznak arra, amikor a rendszer már előre bebiztosítja saját győzelmét az urnáknál.

Választás 2022
Friss cikkek a témában

Orbán Viktor és a Fidesz sorra manipulálja a választásokat, ezért magyar civil aktivisták sürgetik, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) már a kampány során küldjön megfigyelőket az országba – erről ír a Deutsche Welle. A cikket a Népszava a szemlézte.

A német portál szerint a kormánypárt magára szabta a választási törvényt, sokszor pedig illegálisan mozgósította híveit – ezekkel a DW szerint lényegében voksokat vásároltak. A cikkben kitérnek arra is, hogy

a szaknyelv választási autokráciának nevezi, amikor egy rendszer már előre bebiztosítja saját győzelmét az urnáknál.

A DW úgy folytatja, hogy az ellenzék egyesülésével az eddigi rendszer beleütközhet saját korlátaiba. Emiatt pedig félő, hogy kormánypárt újabb eszközökhöz folyamodik, nehogy kikapjon. Éppen ezért az Unhack Democracy már most azt szorgalmazza, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet teljes körű ellenőrző delegációval felügyelje a 2022-es választás tisztaságát.

A cikkben idézik az Unhack Democracy két alapítóját, Banuta Zsófiát és Barlai Melanit, akik igen súlyosnak tartják a manipuláció lehetőségét. Ebben egyetért velük a szavazópolgárok 40 százaléka. Az EBESZ közreműködését azonban az érintett kormánynak kell kérnie, ám ilyen kezdeményezésre eddig nem került sor.

Kovács Zoltán szóvivő azt válaszolta a Deutsche Welle érdeklődésére, hogy a Brüsszel és Soros által pénzelt “civil” szervezetek azért támadják a kormányt, mert az nem enged be egyetlen bevándorlót sem, és nem járul hozzá az LMBT-propagandához az óvodákban és az iskolákban.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.