Itthon hvg.hu 2022. január. 06. 07:41

Külföldiek meglopására szakosodott bandát kapcsoltak le Budapesten

Úgy tettek, mintha segítenének, közben lenyúlták az áldozataik pénzét.

Legalább tíz külföldit károsítottak meg ugyanazzal a módszerrel egy budapesti társaság tagjai, akiket az elmúlt napokban fogtak el a VII. kerületi rendőrök.

A hatóság közleménye szerint a csoport, amely utoljára december 27-én csapott le, kifejezetten a külföldiekre utazott. A két ünnep közötti akciójuk során úgy tettek, mintha segítenének egy külföldi párnak, akik pénzt akartak felvenni egy bankautomatából. Miután a külföldi férfi beütötte az összeget, a kijelző elsötétült, a banda tagjai pedig azt állították, hogy az ATM elromlott. A férfi ekkor a szomszédos automatához lépett, abba is beütött egy összeget, de annak a kijelzője is elsötétült. Csak utólag jött rá, hogy pénzét – összesen több mint 200 ezer forintot – az ismeretlenek vették fel.

A történéseknek tanúja volt a férfi barátnője is, aki a mobiltelefonjával videót készített a gyanúsítottakról. A felvételen angolul a következő párbeszéd hallható:

– Hol van a pénz?
– Nem tudom.

A pár feljelentést tett, ami után a rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőket. A 29 éves V. Sándort és a 21 éves V. Eriket másnap fogták el, harmadik társuk ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki. A 29 éves Zs. Attila az újév első munkanapján jelentkezett a kapitányságon; az erzsébetvárosi nyomozók őt is lopás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.