A rendszerváltás hajnalán, amikor sokan éppen úton voltak Bécsbe Gorenje hűtőládáért, néhányan pedig – köztük Orbán Viktor – a piacgazdaság, a demokrácia és a jogállam alapjainak lerakásával foglalatoskodtak, az emberek többsége olyan új rendszert képzelt el, amely egyesíti a szocializmus és a kapitalizmus általuk ismert minden előnyét, kombinálva az egyenlőséget a hatékonysággal. A NER képében mára ki is fejlődött egy valóban hibrid rendszer, amely a szocializmus és a kapitalizmus minden ismert hátrányát egyesíti: a szélsőséges egyenlőtlenségeket a rendkívüli „alkotmányos” költségekkel.

Nyár lévén példaként érdemes a címlapsztorinkban elemzett strandhelyzetet szemügyre venni. A kormány az állam pénzéből megtámogat egy rakat kiválasztott nagyvállalkozót, hogy építsenek drága fürdőkomplexumokat, majd látszólag megsegíti a népet, hogy képes legyen ezeket látogatni. A bonyolult konstrukcióra azért van szükség, hogy a nép és a fürdő közé beékelt oligarchákhoz el lehessen juttatni a védelmi pénzeket. Vagy itt van az ominózus lélegeztetőgép-sztori: a valóban szükséges 3 ezer darabon felül behozott 15 ezer gép importján, raktározásán túl – mint Magyarország rovatunk kiderítette – ezek „beüzemelésén” is remekül keresett néhány Szijjártó-közeli noname cég. Vagy: az e heti Ténytár azt mutatja, hogy Magyarország lemaradt a nemzetközi oltásversenyben egy NER-kedvenc „fürkész” által hatalmas nyereséggel importált, ám sokaknál hatástalan kínai vakcina miatt.

Mennyivel egyszerűbb és olcsóbb volna az élet, ha a kormány egyszerűen rendeletbe foglalná kitartottjainak a listáját, majd elmenne jachtozni, ahelyett, hogy bonyolult és átláthatatlan álüzletekbe csomagoltatja ezeket a transzfereket, amelyeknek a „kicsomagolása” uniós köztisztviselők, ellenzéki politikusok és tényfeltáró újságírók, majd a mindezeket megfigyelő titkosszolgák garmadájának munkaidejét veszi el a termelőtevékenységtől! Nem kellene „csomagolópapírként” sokmilliárdos antiszemita reklámkampányokat, menekültellenes propaganda-hadjáratokat és homofób népszavazásokat sem rendezni – ez utóbbi esélyeit és kockázatait mérlegeli Magyarország rovatunk írása. A nép az egyenes részrehajlást alighanem jobban elfogadná, ha egy szabályosan körülkerített oligarcharezervátumon kívül az élet a piacgazdaság és a jogállam hagyományos szabályai szerint folyhatna tovább.

A rossz hír az, hogy a helyzet fokozódása várható. „Soha ne ismerd el, hogy hibáztál” – idézi Szellem plusz rovatunk ajánlója a „diktátorok kézikönyvét”. Következésképp dőreség volna azt várni, hogy az autokrata kormányzat belátja tévedését, mondjuk éppen az iskolai tananyag gleichschaltolását illetően, viszont a hibrid rendszer produkálta automatikus következmény, hogy hozzá kell butítania a tanárképzést is – a menetrendről a Profil melléklet tudósít. Hasonlóképp nem biztatnánk megalapozatlan reményekre Marc Dillardot, a budapesti amerikai ügyvivőt sem, akivel Világ rovatunkban olvasható interjú. A diplomata elsősorban a Kínával való meggondolatlan összeborulástól óvná a magyar kormányt. A törekvés érthető: a Washington és Berlin között az Északi Áramlat II. gázvezetékről – Ukrajna kifogásai dacára – kötött megállapodás jelzi, Amerika számára már nem a hanyatló orosz rezsim, hanem a terjeszkedő kínai diktatúra az első számú ellenfél.

Az eredmény azonban nagyon is kétséges. Orbán Viktor történelmi szerepe sokkal nagyobbnak tűnik Magyarországról, mint Európa felől nézve – fogalmazott lapunknak a szélsőjobb tanulmányozására specializálódott norvég extremizmuskutató –, ám a narcisztikus magyar miniszterelnök számára minden egyes rácsodálkozó külföldi újságcikk úgy kell, mint egy falat kenyér. Ha csak rajta múlik, a felcsúti kisvasutat nemhogy Bicskéig, hanem Pekingig meg fogják hosszabbítani.

KOCSIS GYÖRGYI

szerkesztő