Itthon hvg.hu 2021. december. 22. 14:37

Áttették Szombathelyre az Ördög ügyvédje ügyet

A Pesti Központi Kerületi Bíróság nem tárgyalhatja az ügyet.

Illetékesség hiánya miatt más bíróság tárgyalhatja az ún. „Ördög ügyvédje"-ügyet – közölte a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya szerdán. Mindezt december 16-án állapította meg a Pesti Központi Kerületi Bíróság, a különleges személyes adattal visszaélés vétsége miatt folyamatban lévő büntetőeljárást pedig áttette a Szombathelyi Járásbírósághoz.

A közlemény szerint a döntés oka, hogy a Magyarország határain kívül elkövetett bűncselekmény elbírálására az a bíróság illetékes, amelynek illetékességi területén a terhelt lakcíme, vagy tényleges tartózkodási helye található.

A Fővárosi Főügyészség október elején jelentette be, hogy vádat emeltek az Ördög ügyvédje ügyében; azt is közölték, hogy az egyik vádlott egy ügyvéd foglalkozású férfi, akinek bűnsegédje egy többszörösen büntetett társa volt. Az már korábban kiderült, hogy a rendőrség gyanúja szerint Czeglédy Csaba állt az ördög ügyvédje mögött, ez egybevág a bíróság mostani döntésével, mivel a DK-s politikus-ügyvéd szombathelyi.

Czeglédy Csabát gyanúsítják azzal, hogy ő állt az Ördög ügyvédje mögött

Igazságügyi nyelvész szakértő bevetésével vizsgálták a nyomozók, vajon Czeglédy Csaba írta-e azokat Az ördög ügyvédje blogon közzétett bejegyzéseket, amelyek Borkai Zsolt volt győri polgármester lemondásához vezettek - derül ki a hvg.hu birtokába került szakvéleményből. A nyelvi profilozás azzal az eredménnyel zárult, hogy valószínűleg nem a baloldali politikus-ügyvéd a szerzője a „fideszes nagykutyák" lebuktatását tervező blognak.

A gyanúsítás hírére korábban Czeglédy azt mondta, büszke lenne rá, ha így lenne, de tagadta, ő lenne az ördög ügyvédje. Czeglédynek egyébként úgy tűnik, politikai szempontból nem ártott az ügy, hiszen Vas megye 1-es választókerületben megnyerte az ellenzéki előválasztást az LMP-s Ungár Péterrel szemben.

Vádat emeltek Az ördög ügyvédje ügyében

A rendőrség eddig egy kalap alá vette a Borkai Zsolt egykori győri polgármestert és barátait megzsaroló emberek ügyét azzal a magát az Ördög ügyvédjének nevező ismeretlen elleni nyomozással, de most fordult a kocka, a két ügyet szétválasztották - tudta meg a hvg.hu.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.