Cseri Tamás fideszes képviselő szerint a hódmezővásárhelyi polgármester méltatlanná vált a tisztségére, mert nem tett eleget két, őt elmarasztaló jogerős bírósági ítéletnek.
Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa - Tiszta Vásárhelyért Egyesület) polgármester méltatlanságának megállapításának kérte a hódmezővásárhelyi közgyűlés ügyrendi és mandátumvizsgáló bizottságától Cseri Tamás (Fidesz) a képviselő-testület csütörtöki ülésén.
A képviselő indítványozta, a bizottság döntsön arról, hogy Márki-Zay Péter méltatlanná vált a polgármesteri tisztségre, mert nem tett eleget két, őt elmarasztaló jogerős bírósági ítéletben előírtaknak.
Cseri Tamás elmondta: a bíróság – a hódmezővásárhelyi kórház, illetve Havasi Katalin orvosigazgató, a Fidesz helyi elnöke által indított – személyiségi jogi perben jogerősen sérelemdíj megfizetésére és elégtétel adására kötelezte Márki-Zay Pétert. A bíróság előírta a polgármesternek, hogy 15 napon belül saját költségén hozzon nyilvánosságra egy-egy közleményt. Ez annak ellenére nem történt meg, hogy az egyik ítélet jogerőre emelkedése óta mintegy két év eltelt.
A fideszes képviselő közölte, a méltatlanság megállapítása esetén a közgyűlésnek döntenie kell a polgármester megbízatásának megszüntetéséről, ez már január elején megtörténhet. Így Márki-Zay Péter idejét az országos kampányra fordíthatná, az általa – a képviselő szerint –- elhanyagolt polgármesteri munka helyett.
Márki-Zay Péter azt mondta, a kampányesemények idejére szabadságot vesz ki, erről pontos nyilvántartás készül. A polgármester azt is közölte, Cseri Tamásnak is nyilvánosságra kell hoznia egy közleményt, mert valótlanságot állított az önkormányzat anyagi helyzetéről.
Erről ebben a cikkünkben írtunk:
Elvehetik a mandátumát Márki-Zay két fideszes ellenfelének
Cseri Tamás és Benkő Zsolt nem tudta bizonyítani, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat anyagi problémái miatt nem fogja kifizetni a vele szerződésben állókat. Ők viszont győzelemként élik meg a döntést, mert a városvezetés egy-egymilliót fizettetett volna velük ezért, ezt viszont a bíróság elutasította.
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt elismerte, hogy a kórház által indított személyiségi perben jogerősen elégtételadásra kötelezték, és a felülvizsgálati eljárásban ezt a Kúria is előírta neki. Azt mondta, erre nem volt lehetősége, állítása szerint a megyei napilap visszautasította közleménye megjelentetését.