A Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata érdekeltségébe tartozó, illetve a fideszes médiabirodalom által szervezett szépségversenyek győztesével és anyukájával kampányol Böröcz László az újságjában, amelyet a napokban terítenek az V. kerületben.
A Fidesz rég felfedezte magának a bulvár erejét – ez nem csak abból világos, hogy a szavakban a nemzeti kultúrát ápoló kormányzati médiagólem, a KESMA adja ki a hazai bulvársajtó nagy részét: mára szinte hagyományossá vált, hogy bulvártartalmakkal kampányolnak a Fidesz-KDNP egyéni jelöltjei a saját körzetükben.
Ehhez a muníciót a kormánypárti médiabirodalom bulvárfelhozatala adja a TV2-től a Life TV-ig. A csatornák sztárjai, műsorai is rendre megjelennek a bulvárlapok megjelenését idéző politikai propagandakiadványokban. A hvg.hu birtokába került, a következő napokban Budapest V. kerületében ingyen terjesztett „City” nevű lap is ilyen módon igyekszik Böröcz László Fidesz frakcióvezető-helyettes imázsát építeni. Ugyanezen a néven és ezzel a dizájnnal futottak korábban a belváros előző fideszes jelöltjeinek választási kiadványai, így Rogán Antalé, Hollik Istváné és Szentgyörgyvölgyi Péteré is.
Kiadója ezúttal is a korábban kerületi és állami cégtől érkező támogatásokat is bezsebelő, és egy időben a Fidesz-irodával egy címre bejegyzett Élő Belváros Polgári Egyesület. Viszont mivel nem közvetlenül a Fidesz terjeszti a fejléce szerint is a választókerületnek szánt lapot, az ára nem számít bele a törvényileg limitált kampányköltések közé.
A mostani City címlapjának tetején az egyébként nagykanizsai Tótpeti Lili szépségkirálynő szerepel, aki először tavaly a fideszes médiumokat kiadó Mediaworks szépségversenyét nyerte meg. Ezután idén a kerület egykori polgármestere, Rogán Antal volt felesége, Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata érdekkörébe tartozó és az állami médiában vetített Miss World Hungary győztese lett.
Bár a róla készült anyag a propagandaújság címlapján közvetlenül a Böröcz család levesfőzős sztorijának ajánlója fölött szerepel, az újságban csak a magánéletéről és a pályájáról beszél, politikai témákról nem kérdezik. Úgy tudjuk azonban, tisztában volt vele, milyen médiumba készül vele az interjú, ahogyan vélhetően azok az ismert személyek is Hajdú Pétertől az adventről nyilatkozó papig, akik az újság könnyed tartalmaiban szerepelve igyekeznek felhígítani a politikai tartalmat.
Igaz, csak egy oldalon, de természetesen előkerül az előválasztást megnyerő Márki-Zay Péter közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt is, aki a kormánypárti narratíva szerint eltörölné a rezsicsökkentést. A kiadvány nevében egyébként a Mediaworks által az ellenzéki vezetésű városokban terjesztett, a polgármestereket kritizáló és a kormányt támogató City7 ingyenes lapokra is hajaz, stílusában és megjelenésében pedig a korábban Kaminsky Fanny, Orbán Viktor sajtósa és Körmendi Gábor, a kormánymédia ismert figurája által indított helyi kampánylapokat idézi.