Itthon hvg.hu 2021. december. 07. 11:58

A minisztérium szerint helyes, hogy Völner lemondott, így nyilvánvalóan nem tud dolgozni

Varga Judit miniszter esetleges lemondását hiába firtattuk az igazságügyi minisztériumnál, helyettesének távozását az államtitkári posztról viszont helyes döntésként értékelték. Miniszteri biztos pedig a jelek szerint már nem is volt.

“Helyes, hogy lemondott” – kommentálta az Igazságügyi Minisztérium a hvg.hu kérdésére a hírt, miszerint a tárca miniszterhelyettese és parlamenti államtitkára, Völner Pál bejelentette távozását néhány órával azután, hogy a Legfőbb Ügyészség közölte: kezdeményezik a fideszes politikus mentelmi jogának felfüggesztését, mivel

felmerült vele szemben a vesztegetés gyanúja: milliós összegeket fogadhatott el rendszeresen Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől, akit egyébként már letartóztattak.

A minisztériumot még azelőtt kerestük meg, hogy Völner ügyvédjén keresztül bejelentette volna a lemondását, azt tudakoltuk, hogy Varga Judit miniszter felmenti-e az éppen a végrehajtói kar miniszteri biztosaként is tevékenykedő államtitkárt ezen pozícióiból, illetve a helyettesét ért korrupciós gyanú miatt maga nem tervezi-e felajánlani lemondását a miniszterelnöknek.

Varga Judit igazságügyi miniszter, balján helyettese, a most lemondott Völner Pál
Túry Gergely

A Varga Judit miniszter távozására vonatkozó kérdésünkre ugyan nem válaszolt a tárca, de Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését úgy kommentálták: “Magyarországon a törvények mindenkire vonatkoznak. Az ügyészség a kormánytól független, és mint közvádló, az állam büntető igényének kizárólagos érvényesítője.”

A lemondást a tárca úgy értékelte:

“Nyilvánvaló, hogy Völner Pál az eljárás alatt államtitkári feladatait nem tudja ellátni, ezért helyes, hogy lemondott”.

Hozzátették:

“Bízunk abban, hogy az eljárás során Völner Pál tisztázza magát”.

A tárca válaszából kiolvasható az is, hogy Völner már nem volt a végrehajtói kamaráért felelős miniszteri bizos, mivel – emlékeztetettek – “a végrehajtókkal kapcsolatos korábbi igazságügyi minisztériumi feladatok 2021. október 1-jétől a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához tartoznak”.

Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.