Nem az a legérdekesebb Kövér László titkosszolgálati vezetők előtt tartott beszédében, amit az ellenzékről mondott, hanem az, amit manapság a titkosszolgálatok világáról, a nemzetbiztonsági kihívásokról vall. És azok a dolgok, amelyekről említést sem tett. Vélemény.
Kövér László egyike azon kevés politikusoknak, akiket a titkosszolgálati szakemberek közül egy időben sokan tiszteltek. Nem a politikai nézetei miatt, hanem azért, mert az első Orbán-kormány idején a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszterként felismerte, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok segíthetik a politikai döntéshozók munkáját. Egyike volt azoknak a politikusoknak, akik értették, mire valók azok a szolgálatok, amelyekkel szemben a rendszerváltás után bizalmatlanok voltak az emberek, beleértve a döntéshozókat is.
A rendszerváltáskor Kövér ahhoz az újonnan formálódó politikai elithez tartozott, amelyik elfogadta, hogy a kommunista érában dolgozó titkosszolgák többsége, legyen az hírszerző vagy elhárító, tiszta lappal, új szervezeti keretek között szolgálhat egy immár független, szuverén magyar államot. Ám ezzel együtt a titkosszolgák is elfogadták, mi több, a többség valószínűleg örült is neki, hogy nem kell többé ellenségként és kockázatként tekinteniük azokra a honfitársaikra, akiknek egyetlen bűnük, hogy ellenzékiek. A kilencvenes évek elején ezért aztán az újonnan alakult szolgálatok vezetői úton-útfélen hangoztatták: egyetlen céljuk, hogy a demokratikus, alkotmányos rendre vagy a szuverenitásra veszélyt jelentő figurák ellen dolgozzanak.
A minap a Direkt36 hozta nyilvánosságra azt a beszédet, amit Kövér László a polgári titkosszolgálatok fennállásának 30. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen mondott, politikusként. A beszédnek van egy olyan, a valóságtól egyáltalán nem elrugaszkodott értelmezése, miszerint Kövér ebben a beszédben az ellenzéket nemzetbiztonsági kockázatként állította be a titkosszolgálati vezetők előtt. Ha Kövér valóban nemzetbiztonsági kockázatot lát az ellenzékben, akkor a fent vázoltak miatt azzal a rendszerváltást árulja el. Most mégis tegyük félre a beszédnek ezt a részét és nézzük meg, mit is mondott még a házelnök!
Először is Kövér a titkosszolgálati vezetők előtt kifejtette: aggódik, mert szerinte két, egymástól teljesen eltérő nemzetkép létezik. Bár nem mondta ki, de egyértelműen utalt rá, hogy az egyiket a Fidesz-kormány, a másikat az ellenzéki pártok képviselik. Ebben Kövérnek teljesen igaza van. Az Orbán-kormány, bár papíron vallja, hogy az euroatlanti szövetség tagja, látványosan Oroszország és Kína felé közeledik, a keleti autoriter rezsimek “hanyatló Nyugatról” szóló meséjét másolja, míg az ellenzéki pártok az európai, demokratikus értékek mellett kampányolnak.
Ez egyszerűen egy olyan tény, amiből az EU-val nyíltan hadakozó, az illiberális állam modelljébe beleszerető Orbán Viktor nem is csinál titkot. Míg a kormány a nyugati demokráciáktól és szövetségesektől tartott egyre nagyobb távolságot a nemzeti szuverenitás erősítésével indokolja, addig Oroszországhoz és Kínához úgy közeledik, mintha egyáltalán nem lenne prioritás számára a szuverenitás kérdése. Úgyhogy igenis helytálló Kövérnek az a mondata, miszerint “alapvetően két – egymást gyakorlatilag kizáró – állam- és nemzetkép létezik a magyar politikán belül”.
Igen ám, de csak azért, mert egy államot a politikai vezetők “öntudatosként”, “önrendelkezőként” határoznak meg a politikai beszédeikben, attól azok az országok még egyáltalán nem biztos, hogy valóban ennyire öntudatosak. Vagy másképpen fogalmazva: közel sem biztos, hogy a Kövér-féle “öntudatos” állam védi meg a polgárait azoktól a nemzetbiztonsági kockázatoktól, amelyeknek a detektálása az általa irányított titkosszolgálatok egyik feladata lenne.
A Kövér beszédében “öntudatosként” és “önrendelkezőként” bemutatott állam a jelenlegi állás szerint gigahitelt vesz fel a kommunista Kínától, és kínai hitelből építene egyetemi kampuszt Budapesten. Ugyanez az “önrendelkező” állam az, amelyik hagyja, hogy a saját titkosszolgálatának az egyik informátorát egy olyan idegen magánhírszerző cég próbálja meg csőbe húzni, amelyet minden bizonnyal a kormányzati körökből béreltek fel. Ez az "öntudatos" állam az, amelynek vezetése az elmúlt tíz évben szó nélkül hagyta, hogy magas állami pozícióba jussanak olyan zűrös figurák, akik megbuktak a titkosszolgálati átvilágításon. Ugyanaz az "öntudatos" állam vezetése intézte úgy 2010 után, hogy egy miniszter annak ellenére kinevezhessen valakit fontos pozícióba, hogy az illető kinevezését a titkosszolgálat kockázatosnak tartsa.
Tényleg ilyen lenne egy “öntudatos”, “önrendelkező” nemzet?
Beszédében Kövér nem mondott igazat a titkosszolgálatok vezetőinek, amikor arról beszélt, hogy az elmúlt 30 évben sikerült megteremteni “a nemzetbiztonsági szolgálatok feletti demokratikus politikai ellenőrzés jogszabályi alapjait, intézményeit és módszertanát oly módon, hogy mindez nem csökkenti, hanem növeli a nemzetbiztonsági szolgálatok mai munkájának hatékonyságát”.
A valóság ezzel szemben az, hogy
a demokratikusan a parlamentbe juttatott ellenzéknek semmilyen ellenőrzési lehetősége nincsen a titkosszolgálatok fölött.
Ha lenne ilyen lehetősége, akkor legalább a parlament nemzetbiztonsági bizottságának ellenzéki tagjai tisztában lennének a Pegasus-ügy teljes hátterével. A valóság az, hogy a bizottság ellenzéki tagjai, ha akarnák, akkor sem tudnák meg, hogyan kerülhetett az izraeli Black Cube magánhírszerző cég által gyűjtött, kompromittálás céljából kreált információs csomag ahhoz a Bayer Zsolthoz, aki Kövér László beszédét is nyilvánosságra hozta, mihelyst a kormányzatban megtudták, hogy a beszéd a Direkt36 birtokába került. A beszéd szövege csak azért kerülhetett ki Bayer blogjára, mert a kormány tompítani akarta a beszéd körül borítékolhatóan kirobbanó botrányt, mondván: a beszédben nincs semmi titkos, mi több, az teljességgel vállalható.
Beszédében Kövér nem mond igazat, de legjobb esetben is téved, amikor azt állítja, hogy az elmúlt harminc év alatt átalakult a nemzetközi térben az addig meghatározó barát-ellenség szakmai paradigma, amely szerinte “egyre képlékenyebbé válik, egyre nehezebb eldönteni, ki mikor barát és mikor ellenség".
A valóság ezzel szemben az, hogy Magyarország az EU és a NATO tagja, egy öntudatos nemzet döntött így népszavazásokon. Az állam barátai és az ellenségei csak ebben a viszonyrendszerben értelmezhetők. Nem létezik más viszonyrendszer. Olyan csak akkor létezne, ha Magyarország búcsút intene a szövetségeseinek, és kilépne ezekből a politikai és katonai szövetségi rendszerekből.
Persze függetlenül a NATO- és az EU-tagságtól, a hírszerzésben és az elhárításban mindig a nemzeti érdek van legelöl, és csak azután következik a szövetséges érdek. De ez régebben is így volt, nem következett be semmi olyan változás, amiről Kövér beszél. Nem a nemzetközi tér változott meg, ahogy azt Kövér állítja, hanem Orbán Viktor politikája és az EU-hoz való viszonya vett 180 fokos fordulatot.
Kövér arról is beszélt, hogy az elmúlt években az európai politikai és gazdasági térben megjelentek államok feletti érdekcsoportok, óriási techcégek, amelyeknek a pénzügyi erejük és befolyásolási képességeik messze meghaladják a nemzetállamok többségének erejét. Ebben kétségkívül igaza van. De az is igaz, hogy az a jelenség, amely bizonyos nagyvállalatokat – a befolyást és a hatalmat tekintve – kvázi egy polcra tett a kisebb-nagyobb országokkal, nem most kezdődött. Az a német autóipari lobbi például, amelytől nagymértékben függ Magyarország, ugyanolyan komoly politikai tényező, mint maga a német állam, ám ez nem elsősorban titkosszolgálati, hanem gazdaságdiplomáciai kérdés.
És miközben Kövér az államok felett álló techcégekre a Google-t hozza fel példának, éppen a lényegről nem beszélt: arról, hogy az általa olyan veszélyesnek tartott techcégek által kifejlesztett platformokat és technológiai megoldásokat most is államok használják a titkosszolgálati tevékenységeik során – elég csak az orosz titkosszolgálatok által folytatott aktív intézkedésekre, hackertámadásokra gondolnunk vagy arra, hogy Kínában “big data” diktatúra épült fel, amely az egész világra hatással lesz. Kövér ezekről egy szót sem ejtett, még csak utalást sem tett, ehelyett azokra az óriáscégekre mutogatott, amelyeknek elsősorban nem a titkosszolgálati befolyásolás, a totális állami kontroll, hanem a pénzcsinálás a céljuk. Azokról a cégekről, amelyek láthatóak, ellenben azokkal az erőkkel, amelyek láthatatlanok.
Ha valóban olyan fontos lenne Kövér Lászlónak, hogy a befolyásolási törekvéseknek a jelenlegi magyar titkosszolgálatok elejét vegyék, akkor nem hagyhatta volna szó nélkül az orosz dezinformációs műveleteket, ahogy azt sem, hogy milyen rokonvonások figyelhetőek meg a dezinformációra és propagandára szakosodott orosz állami média és a hasonló módszereket alkalmazó magyar közmédia között.
A “tudat megszállása a cél” - hangsúlyozta Kövér. Valóban így van: a propagandának, amely dezinformál, félrevezet, tényleg a tudat megszállása a célja. Ahogy a tudat megszállása a célja annak az agytrösztnek, amelyik évek óta démonizálja Soros Györgyöt, és nemzetbiztonsági kockázatnak állít be ellenzékieket. Ez az agybaj, ami a “tudat megszállásával” válhat össznépi agybajjá.
Sokat elárul a politika és a titkosszolgálatok viszonyáról, hogy beszédében Kövér csak pár szót ejtett arról, milyen változásokon mentek át az elmúlt évtizedekben a magyar titkosszolgálatok. Nem beszélt arról, hogy milyen fluktuáció van ezeknél a szervezeteknél. Nem beszélt arról, hogy a magyar kémelhárítás az elmúlt tíz évben nyilvánosságra került egyetlen kémügye – éppen a politikai vezetésnek köszönhetően – kudarccal végződött.
Az az ember, aki 1998 és 2002 között kivívta a titkosszolgálati vezetők tiszteletét, a szolgálatok fennállásának 30 éves évfordulóján gyakorlatilag egy szót sem vesztegetett azokra a titkosszolgálati témákra, kihívásokra, amelyek valóban fontosak lennének. Ez persze annyiban jó hír, hogy ha maradt még olyan vezető ezeknél a szervezeteknél, aki hivatásként tekint a munkájára, akkor az tényleg nem tekinthetett másképpen Kövér beszédére, mint egy ócska politikai szónoklatra.
De mi van akkor, ha a hallgatóság soraiban – éppen a fenti, rémisztően rossz politikai megközelítés miatt – már alig-alig ült ilyen titkosszolga?
