Itthon hvg.hu 2021. november. 22. 11:19

Titokban videózta, házasságtöréssel vádolja a Bors Jakab Pétert, aki perel

A Jobbik elnöke pert indít a kormányközeli bulvár „nyomozása” miatt.

Élettársi viszonnyal, illetve házasságtöréssel vádolta meg a Bors hétfőn Jakab Péter Jobbik-elnököt, aki ezért pert indított – derül ki az ellenzéki politikus Facebookon megjelent reakciójából. Jakab Péter azt írta:

Ma leírják, hogy élettársam van, mert együtt jövök ki meg be egy lakásból egy nővel. A hölgy a kabinetfőnököm, akivel baráti a viszonyom, hisz 2016 óta együtt dolgozunk, a lakásban pedig nem azt csináljuk, amit Borkai, hanem azt, amit a feladataim megkívánnak. Dolgozunk, emberekkel találkozunk, megbeszéléseket folytatunk akár olyanokkal is, akik tartva a rezsimtől, nem szívesen találkoznak velem nyilvános helyen. Hiába, ilyen országban élünk. Ahol az emberek nem mernek politikussal nyilvánosan találkozni, mert attól tartanak, hogy megfigyelik őket. És tényleg. Perelek. Megint.”

A kormányközeli bulvárlap hétfőn jelentkezett egy „Miért bujkál új élettársával Jakab Péter?” című, leleplezésnek beállított anyaggal. Ebben arról is olvasni, hogy a Bors újságírói kiderítették, hogy a Jobbik elnöke egy eltitkolt kapcsolatban él a fővárosban „egy, a feleségénél sokkal fiatalabb nővel, és ezzel nem csak a családját, a feleségét, de a pártját is kínos helyzetbe hozta.”

A cikkbe ágyazott videóban Jakab Péter és a kabinetfőnöke, Molnár Enikő látható.

Jakab Pétert más cikkekben is támadta már a kormányközeli sajtó, egyebek mellett azt is állították róla, hogy ingatlanokat halmozott fel. A Jobbik elnöke akkor szintén feljelentést tett.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.