Mit tesz az ember, ha a legjobb barátja összebalhézik a szomszédjával, akinek a kigyúrt haverja rettegésben tartja a fél lakótelepet, mégis emberünk az egyetlen, akivel jól kijönnek és rendszeresen összejárnak? Nagyjából azt, amit a magyar külügy tesz Fehéroroszországgal: nem beszélünk róla.
„Elfogadhatatlan és visszautasítandó mindaz, amit a belarusz hatóságok tettek. Én örülök annak, hogy az Európai Unió végre gyorsan, határozottan, kellő eréllyel és egységesen lépett fel ebben a kérdésben. Örülünk annak, hogy gyorsan sikerült megállapodni a válaszintézkedésekről. És azokat mi teljes egészében támogattuk és támogatjuk is természetesen.”
Egyértelmű elítélés, elhatárolódás és az uniós válaszlépések támogatása a fehérorosz akcióra válaszul. Nem akarunk megtéveszteni senkit, úgyhogy gyorsan eláruljuk: ez a szöveg féléves. Két nappal azután hangzott el a magyar külügyminisztertől, hogy a Ryanair Athén–Vilnius között közlekedő menetrendszerinti járatát egy fehérorosz katonai repülővel Minszkbe parancsolták, ahol az utasok közül letartóztatták Roman Prataszevicset, ismert fehérorosz ellenzéki újságírót és orosz állampolgárságú barátnőjét.
Szabadság, harcosok
Ez volt az egyetlen alkalom az elmúlt egy évben, amikor Magyarország nyíltan és egyértelműen elítélte a fehérorosz rezsim visszaéléseit. Tavaly, a nemzetközi megfigyelők szerint elcsalt fehérorosz választásokat követően tervezett uniós szankciókkal kapcsolatban a magyar külügyminiszter még sokkal óvatosabban fogalmazott. „Abban vagyunk érdekeltek, hogy olyan, párbeszéden alapuló EU-s döntések szülessenek, amelyek nem lehetetlenítik el Belarusz és az Európai Unió jövőbeli kapcsolatépítését, valamint nem vetik vissza a Keleti Partnerség programot sem” – írta 2020 augusztusában Szijjártó Péter.
Tavaly szeptemberben ugyan a külügyminiszter fehérorosz kollégájához fordult annak érdekében, hogy a minszki katolikus érseket, Tadeusz Kondrusiewiczet engedjék vissza a fehérorosz hatóságok (Lengyelországból Aljakszandr Lukasenka elnök a katolikus egyházat korábban az ellenzék támogatásával vádolta), de szinte már apologetikus hangnemben. A levélben barátjának nevezte a fehérorosz minisztert és kérte, hogy engedjék vissza az egyházi vezetőt. Hozzátette: Magyarország érdekelt a jó kapcsolatok fenntartásában Fehéroroszországgal a politika, a gazdaság, a kultúra és még a vallás terén is.
A magyar külügy azóta még ennél is sokkal óvatosabb, Fehéroroszország és Lukasenka elnök szinte teljesen eltűntek a Bem József téri szótárból. Pedig idén augusztus óta súlyos határválság alakult ki a lengyel–fehérorosz határon.
Többet Brüsszel, mint erővel
November 8-án Szijjártó Péter megtalálta a rést a pajzson és kiderült, ki a felelős a fehérorosz állam hathatós segítségével a határra terelt emberek tömegeiért: Brüsszel.
Mindezt olyan bravúrral oldotta meg, hogy a fehérorosz módszereket „hibrid fegyverként” emlegető lett kollégája, Edgars Rinkevic mellett mondhatta el: „Bebizonyosodott, hogy az egyetlen hatékony módszer az illegális migrációs hullámok megállítására a kerítés építése, enélkül nincs az a mennyiségű rendőri vagy katonai alakulat, amellyel több száz kilométernyi határt eredményesen lehetne védeni.” Azt is mondta, hogy az Európai Bizottság „már lassan mindent finanszíroz, ami a migráció növelését szolgálja”, de az annak megfékezésére irányuló, igazán hatékony eszközt továbbra sem. Lukasenkáról és a fehérorosz hatóságok felelősségéről egy szó sem esett.
November 10-én este Szijjártó Péter lengyel kollégájával egyeztetett, majd úgy állt ki a lengyel–magyar barátság mellett, hogy a válság másik szereplőjének neve örök rejtély maradna, ha ebből az egy közleményből próbálná valaki 100 év múlva összerakni, hogy mi történhetett ekkoriban Kelet-Európában. Illetve annyit tudna meg, hogy „mindazon brüsszeli politikusoknak, akik az elmúlt hat évben migrációpárti álláspontot képviseltek, napirenden tartották a kötelező letelepítési kvótát, és megtagadták a forrásokat a határokat védő országoktól, most el kellene menniük a lengyel–belorusz határra, és „jó mélyen el kellene szégyellniük magukat”.
Polák, Wenger, Gulyás Gergely
November 11-én, a lengyel függetlenség napján járunk, Lengyelország legfontosabb nemzeti ünnepén, mikor már folyamatosak voltak az összecsapások a menekültek, bevándorlók és a lengyel határt védő katonák között. Amíg a hvg.hu tudósítói már a helyszínen voltak, Gulyás Gergely is belekeveredik a „kimondhatatlan” ország és névtelen vezetőjének csiki-csuki játékába. És megtörik a jég. Amikor a Telex.hu újságírója, Nyilas Gergely a csütörtöki kormányinfón feltette a kérdést: Ki lehet-e jelenteni a belarusz államról, hogy szervezetten támogatja a migrációt, Gulyás Gergely azt válaszolta: „Amit én ma látok az ügyben, annak alapján igen”.
Mielőtt kiderült volna, hogy mit lát, Gulyás gyorsan visszapattant szerepébe és a következő kérdésre, a korábbi, fehéroroszok elleni szankciós politikával kapcsolatban azt mondta, „ha szankcionálni akarunk valamit, akkor azt nem úgy kell csinálni, ahogyan Brüsszel teszi, mert az csak arra jó, hogy elmondhassák, nem hagytak következmények nélkül egy ügyet”. A miniszter a magyar retorikai csodafegyverhez nyúlt, melynek évszázados hagyományai szerint mindent jobban tudunk másoknál, de juszt sem fogjuk elárulni: Gulyás szerint amit egységesen, Európai Unióként csináltunk, azt tipikusan nem így kell. Ellenben látna hatékony szankciós politikát, de nem fogja elmondani, mert nincs abban a helyzetben, hogy ezt itt megtehesse.
Soros tervez
November 12-én már az ország és vezetőjének említése nélkül felmerült, hogy a világon vannak olyan dolgok is, amikért legalábbis egyelőre még nem csak és kizárólag Brüsszel felelős. „Elfogadhatatlan a határsértés, ahogyan az arra való felszólítás és az embercsempészet is” – állt abban a válaszban, amit a külügy a 24.hu kérdéseire küldött. Bár elvárják, hogy „a jelenlegi komoly illegális migrációs nyomás enyhítésében és a külső határok védelmében az EU is vállaljon komoly szerepet, tekintve, hogy közös érdek Európa védelme”, arra már nem válaszoltak, hogy megszavazzák-e az uniós szerepvállalás egyik legértelmezhetőbb formáját, az újabb szankciókat.
Az EU-s, valamint az örmény, azeri, grúz, moldovai, valamint ukrán külügyminiszterek közötti hétfői találkozót követően (Fehéroroszország nem vett részt a tanácskozáson, de azért jelképesen hagytak nekik szabadon egy széket az asztalnál) Szijjártó Péter már Soros Györgyöt is bevetette, csak Lukasenka nevét ki ne kelljen ejtenie: „Jól látszik, hogy Brüsszelnek továbbra is egyetlen célja van, meghaladni a nemzetek és a keresztény értékek időszakát, felgyorsítani a népességcserét és beteljesíteni Soros György tervét” – vélte a magyar külügy vezetője. Ekkorra álarcos fehérorosz fegyveresek ösztönzésére már több ezer közel-keleti menekült és bevándorló hagyta ott határmenti fagyos erdei táborokat és érkezett a hivatalos átkelőhelyhez, ahol óriási lengyel határvédelmi készültség várta őket vízágyúkkal, szögesdrótokkal és rengeteg katonával. Az összecsapások azóta is tartanak.
Ameddig lehet siklani
Magyarország hintapolitikája legendás és geopolitikai adottságait tekintve sokszor nemhogy hasznos, de szinte elkerülhetetlen. Azt azonban egyelőre nehéz látni, hogy miért éri meg még a régióban hozzánk legközelebb álló nép, a kormánnyal ideológiailag egyívású lengyel vezetés és szövetségi rendszerünk összes tagja előtt egyik lábunkról a másikra állni és közben másokra mutogatni. Már persze ha nem látunk a színfalak mögé, ahol minden bizonnyal magasztosabb célok és érdekek teljesülése céljából és érdekéből a magyar külügy profibban szlalomozik, mint egy síbajnok.
Megkérdeztük a Külügyminisztériumot, ők is látják-e, amit Gulyás Gergely lát, hiszen ők már igazán vannak abban a helyzetben és megtehetik, hogy az ország uniós szankciópolitikájával kapcsolatban nyilatkoznak. Válaszukat közöljük, amint megkapjuk. Rákérdeztünk arra is, hogy fehérorosz–lengyel belügynek tartják-e a több ezer, határon ragadt ember ügyét és milyen eszközökkel terveznek segíteni Lengyelországnak a határválság megoldása érdekében.
A helyszínről jelentjük: Halálos 22-es csapdája a lengyel-fehérorosz határon
