Alig egy évig volt Gálosfai Mihály nagykövet Nur-Szultánban, a felmentése több kérdést is felvet.
Gálosfai Mihály felmentése úgy jelent meg a hétfő esti Magyar Közlönyben, alig egy évvel a kinevezése után, hogy érdemeit nem ismerték el. A diplomata 2018-ban kapott nagyköveti rangot, és Mongóliában vezette a magyar nagykövetséget, majd alig több mint egy évvel ezelőtt a most Nur-Szultánnak nevezett kazah fővárosba került ugyanilyen beosztásba, és Tadzsikisztánban is ő képviselte Magyarországot.
Fényképe akkor egy Varga Mihály pénzügyminiszterrel folytatott egyeztetés után jelent meg. „Jó munkát, erősödő kazah-magyar kapcsolatokat!" – írta a képhez a miniszter.
A 201. számú Magyar Közlönyben most megjelent felmentés két szempontból szokatlan. Egyrészt az ilyen megbízatások általában nem egy évre szólnak. Másrészt Áder János köztársasági elnök határozata így szól: „…a külgazdasági és külügyminiszter előterjesztésére Gálosfai Mihály Mátyás rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet felmentem Magyarország nur-szultáni nagykövetségének a vezetésére, valamint Magyarországnak a Tádzsik Köztársaságban való képviseletére kapott megbízása alól.” Vagyis hiányzik az „érdemei elismerése mellett” formula, amely csaknem mindig kíséri a diplomaták egy adott tisztségből történő felmentéséről szóló határozatokat. A hivatalos lap ugyanezen számában a grúziai nagykövet felmentésénél például szerepel.
Vagyis feltételezhető, hogy a Külügyminisztérium valamiért elégedetlen volt a nagykövettel.
Ugyanakkor megtalálták a fél éve egy szexbotrány miatt megbukott, pedig előtte komoly karriert befutott Bus Szilveszter volt bangkoki nagykövet utódját. Sipos Sándort nevezték ki a thaiföldi és laoszi magyar képviselet élére, és ebből az alkalomból kapta meg a nagyköveti rangot.