Budapest rendőrfőnöke jutalomban részesítette az intézkedő nyomozókat.
Éppen piros lámpánál várakoztak a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói – Panyi István r. hadnagy és Szabó Gergely Árpád r. törzsőrmester –, amikor az Üllői úton elhúzott előttük egy kocsi, amely több tilos jelzésen is átment - írta a police.hu.
A rendőrök a Haller utcánál állították meg a szabálytalan szerb autóst, aki szemmel láthatóan ittas volt. Amikor a két nyomozó erősítést kért, a férfi több száz eurót ajánlott fel nekik, csak engedjék el. A férfi vesztegetési kísérletében az intézkedő páros nem volt partner, ezért közölte, hogy azt fogja mondani, hogy a hatóság emberei megverték és meglopták őt.
A kiérkező kerületi rendőrök az autós kocsijában több felbontott sört és kábítószergyanús anyagot is találtak.
A szerb férfit ezután előállították a BRFK IX. Kerületi Rendőrkapitányságára, ahol azzal kezdett fenyegetőzni, hogy megvereti és lelöveti a rendőröket. A férfi ellen a Központi Nyomozó Főügyészség folytatja le a büntetőeljárást.
Budapest rendőrfőkapitánya kiemelkedő munkavégzésük elismeréséül dicséretben és jutalomban részesítette a két rendőrt.
(Címlapképünkön az ittas sofőr autójában talált kábítószer: police.hu)