A férfi két női táskával menekült el, a rendőrök két nap alatt elfogták.
A váci nyomozók két nap alatt azonosították és elfogták azt a 43 éves ózdi férfit, aki éjjel támadt otthon alvó áldozatára - írta a police.hu.
A 47 éves asszony váci otthonában október 24-én este lefeküdt aludni, majd hajnali 1 órakor arra riadt, hogy egy sötét ruhás alak tornyosul felé és beszél hozzá. Arcát a ráhúzott harisnya és a kapucni miatt nem látta, hangja alapján férfire tippelt. Az alak egy dolgot hajtogatott: adjon pénzt, vagy megöli!
A nő próbálta meggyőzni, hogy nincs semmije, mire a támadó egy porszívó fém csövével ütni kezdte a fejét és a karját. A férfi kutatni kezdett a szobában, majd a ház többi helyiségében is, felkapott két női táskát, amelyben igazolványok és mobiltelefon volt, majd sérült áldozatát sorsára hagyva elmenekült.
Az asszony a támadás következtében súlyos sérülést, fején zúzódásokat, valamint alkartörést szenvedett.
Az éjszakai rabló után hajtóvadászatot indítottak a váci rendőrök, két nappal később már el is fogták a 43 éves, ózdi illetőségű, budapesti tartózkodási helyű H. Zsoltot, aki tagadta a bűncselekmény elkövetését, de érdemi vallomást nem tett.
A Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az őrizetbe vett H. Zsolt ellen felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, egyben kezdeményezték letartóztatását.