Itthon hvg.hu 2021. október. 22. 16:31

Ahogy múlik az idő, úgy tartják egyre jogszerűtlenebbnek a 2006-os rendőrattakot

A Nézőpont Intézet szerint "az időbeli távolság segíti a tisztánlátást", de azért a kormánypropaganda is besegíthet.

Tizenöt évvel a 2006-os rendőri attak után, a választókorú magyarok 49 százaléka (a választáson részvételüket ígérők 54 százaléka) mondta azt, hogy a rendőri eljárás jogszerűtlen volt, és csak 20 százalékuk azt, hogy jogszerű – számolt be a Nézőpont Intézet a közvélemény-kutatásáról pénteken.

A kutatásban látszik egy érdekes tendencia: az évek múlásával egyre kevesebben gondolják jogszerűnek a rendőrök fellépését. Öt évvel ezelőtt még 34 százalék értett ezzel egyet, 2017-ben már csak 26 százalék, míg tavaly 24 százalék, idén pedig ez már csupán 20 százalék. A Nézőpont ezt röviden azzal magyarázza, hogy „az időbeli távolság segítette a tisztánlátást”.

Azt azonban nem írták bele a kutatásba, hogy az elmúlt időszakban a kormányzati kommunikáció meglehetősen sokat foglalkozik a 15 évvel ezelőtti eseményekkel, ami szintén a jogszerűtlen rendőri fellépést, illetve Gyurcsány Ferenc politikai felelősségét helyezi előtérbe.

A kormányközeli elemzőintézet adatai szerint a történtekért a felnőtt magyarok 42 százaléka inkább Gyurcsány Ferencet, 12 százaléka inkább a rendőrséget, 17 százaléka pedig „valaki mást” tart felelősnek.

Révész Máriusz: Bennem semmilyen harag nincs a rendőrök felé

Nincs benne harag a rendőrök és Kuncze Gábor felé sem 2006 ősze után. A családtámogatások területén alapozott, de most már azt élvezi a legjobban, ha minél több túraútvonalat adhat át. Interjú Révész Máriusszal.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. május. 06. 20:00

Dorka maximum fokozaton készül az érettségire, mégis stresszel – kiégő tinédzsereket termel a magyar oktatás

Állandó fáradtság, ingerlékenység, alvási problémák, megváltozott evési szokások, koncentrációs nehézségek – sokak számára csenghetnek ismerősen a felsorolt tünetek, ugyanis a 10 és 19 év közötti magyar fiatalok közül minden ötödik küzd valamilyen mentális zavarral Magyarországon. Bár a „kamaszkori kiégés” egyelőre nem hivatalos diagnózis, a jelenség nagyon is valós, és egyre több fiatalt érint. Mi áll a háttérben, és mit tehetünk a megelőzésért?