A hvg.hu újságírója személyesen is betekintett a Gyurcsány-film kulisszái mögé.
Este hat óra, több vadidegennel egy pesti parkolóban, sátrak között találkozunk.
„Hazugság ára?”
– kérdezi az egyik biztonsági őrnek is beillő szervező. Igennel felelek, de amúgy köszönni sincs időm: azonnal gyorsteszt jön, majd tizenöt perc várakozás a szabad ég alatt. Április eleje van, nincs meleg, senki nem veheti le a maszkját, így nehezen indul a beszélgetés is az ElkXrtuk című film statisztái között is.
Igen, ez a cikk arról szól, hogy milyen volt statisztaként dolgozni a Gyurcsány-film forgatásán, ahová azért jelentkeztem, hogy újságíróként a lehető legközelebbről lássam, hogyan valósul meg a Fidesz egyik leglátványosabb őszi kampányeleme. A filmet egész tavasszal forgatták Budapesten, külföldi rendezővel és külföldi operatőrrel, de magyar színészekkel és statisztákkal. Szerencse is kellett hozzá, hogy bekerültem, mivel a statisztákat kereső ügynökségnek nagyjából két kattintásába került volna lenyomoznia, hogy hol dolgozom és ha ez kiderül, akkor a sajtótól paranoiásan rettegő stáb biztosan nem engedett volna a forgatás közelébe.
Miután minden statiszta vírustesztje negatív lett, lekerültek a maszkok, szendvicseket kaptunk, többen rágyújtottak, és már szóba is álltunk egymással. Gyorsan kiderült, hogy a legtöbben az anyagiak miatt vannak itt: a stáb tízezer forintot ad egy estére, plusz meleg ételt (az allergiások kívánságait is figyelembe véve), úgyhogy jó buliként tekintettünk az este hátralévő részére. Mindenkit kettőezerhatosítottak: bő ruhákat kaptunk, leborotválták a hipszterszakállakat, közben a fodrász szörnyülködött egy sort, hogy túl hosszú, „túl 2021-es” a hajunk (oldalt rövidebb, szintezve nyírt), így sapkákat is kaptunk, hogy ezt leplezzük. Végül összekoszolták az arcunkat, hogy tényleg úgy nézzünk ki, mintha a rendőrattak elől menekülő zavargók lennénk.
Amikor már beöltöztünk, titoktartási nyilatkozatot írattak alá velünk. (A premier lement, a stábot mindenki ismeri, úgyhogy ezért most jövünk a cikkel.)
A titoktartási aláírását követően kisbuszokkal vittek minket az Egyetem tér mellé, a Szerb utcába, ahol az aznapi jelenetet felvették. De a felvétel előtt még a Fejér György utcában, egy kis pincehelységben zsúfoltak össze legalább harminc statisztát és ugyanennyi kaszkadőrt. Bár teszteltek előtte bennünket, a maszk kötelező volt, ekkor még messze voltunk a tömeges beoltottságtól.
A vírusvédelemre rigolyásan figyelt a stáb, nemcsak a napi teszt és a maszk, de a statisztáknak fenntartott zugot leszámítva a távolságtartás is kötelező volt. Főleg arra ügyeltek, hogy a színészeknek és a rendezőnek a közelébe se mehessünk. Hogy ennek vírusvédelmi, vagy egyéb oka volt, az viszont nem derült ki számomra. A rendezőnek, Keith English-nek például nyomát sem láttam, vele rádión kommunikált a stáb. A beszélgetés angol nyelven zajlott, a magyar stábtagoktól többször is elhangzott, hogy „ezt most légyszi fordítsd le, nem értettem rendesen”.
Este nyolc és tizenegy óra között csak várakoznunk kellett, addig vették fel Szőke Richárd és Bánovits Vivianne dialógját, azonban 11 óra körül beindult a pörgés. A castingot végző ügynökségtől korábban azt az értesítést kaptam, hogy a forgatáson rohamrendőr és tüntető is leszek, azonban végül csak tüntető lettem. Ennek oka igen egyszerű: elhúzódott a forgatás aznap este, nem maradt időm átöltözni rendőrnek.
A forgatás nem csak a csípős hideg éjszaka miatt húzódott el, úgy tűnt számomra, hogy a statisztáknak nem akaródzott igazán dolgozniuk, voltak, akik egyszerűen elbújtak a koordinátorok elől, amikor rájuk került volna a sor, hiszen a napidíjat így is, úgy is megkapják. Telefonszámok, névjegyek cseréltek gazdát többeknél: a gyakorlottabb statiszták „könnyű melókat” ajánlottak egymás figyelmébe, ahol minimális munkával lehet remekül keresni.
Azon meglepődtem, hogy mennyi statisztának nem volt halvány fogalma sem arról, hogy mi is történt 2006-ban. Voltak, akik ott kerestek rá a régi hírekre, másokat még ennyire sem érdekelt a dolog. Akik viszont képben voltak, azok pontosan tudták, hogy milyen film készül: tisztában voltak Kálomista Gábor produceri tevékenységével, és olyan huszonéves fiú is volt, aki eleve feltételezte, hogy a film kampánycélokat szolgál, amikor pedig megkérdeztem, hogy miért jött el, csak annyit mondott: „kirúgtak a koronavírus miatt a munkahelyemről, most ilyen munkákból élek, amíg nem találok valami mást”.
A statisztaszerep pedig nem egy bonyolult munka. A Szerb utcában forgatott jelenetben Szőke és Bánovits beszélget, velük szemben pedig először a rendőrök elől menekülők, majd a tömeg és az őket ütő-verő rohamrendőrök jelennek meg, akik Szőke karakterét el is fogják. Az egyik menekülő alak én lettem, ez pedig azzal járt, hogy négy órán keresztül szünet nélkül futottam fel-alá a Szerb utcában. Statiszta társaim elégedetlensége egy óra után meglátszott: több pénzt akartak kicsikarni a folyamatos futásért, amit természetesen nem voltak hajlandók megadni nekik. Én a futást a legkevésbé sem bántam. Azon az éjszakán öt kilót dobtam le, igaz, napokig éreztem az izomlázat is.
Hajnali négy óra után már csak lézengeni maradtam, nézni pedig volt mit: ekkor jött a rendőrattak. A rendőrök és a megvert tüntetők többsége nem sima statiszta volt, azt már a koraesti eligazításon elmondták, hogy az „összeverős” jelenetekben szereplők kaszkadőrök lesznek. Kivétel az a férfi volt, aki hajléktalant játszott statisztaként, viszont a koordinátorok bedobták, hogy őt is rugdossák össze a földön a rendőrök. A férfi nehezményezte, hogy ő is csak a statisztáknak szánt tízezrest kapta meg, pedig a kaszkadőröknek szánt szerepekre ennél magasabbat fizettek.
A nézelődésem, meg az, hogy folyamatosan beszélgetek a stábtagokkal, statisztákkal viszont egy idő után feltűnt a koordinátoroknak is, volt, aki el is mondta, hogy reméli, nem vagyok újságíró, mert nagyon szenvednek a baloldali sajtó támadásaitól.
És a film? Olyan, amilyennek vártuk: iszonyú propaganda, a legsötétebb fajtából: ott torzít a valóságon, ahol csak nem szégyell – és sem a rendező, sem a forgatókönyvíró nem tartozik a szégyellős kategóriába –, de egyet el kell ismerni: nem próbálja meg a Fidesz igazságát sulykolni, nem hallgat el látványosan semmit. Csak mindent picit úgy, vagy olyasféleképpen mutat meg, ahogy az a kormánypártnak kedves. És igen, benne vagyok. Igaz, hogy csak a bokám látszik – pff neki, több órás futkorászás –, de ott vagyok. A filmet látva pedig már mélyen szégyellem is magam miatta.
A filmről írt kritikánkat itt olvashatja:
ElkXrtuk-kritika: Ha ilyen egy fideszes propagandafilm, nem nagyon van mitől félni
Legfeljebb attól, hogy unalmunkban átalusszuk a választást is. Megnéztük a Gyurcsány-ellenes csodafegyvert, az ElkXrtuk című filmet, és megtudtuk azt is, miért titkolták, ki játssza benne Gyurcsány Ferencet.
