Első kirendelt ügyvédje visszaadta az emberölés előkészületével és állam elleni bűncselekménnyel gyanúsított Posta Imre ügyét, felesége pedig arról tájékoztatta a férfi követőit, hogy az általa felkért ügyvédek egyike sem vállalta el férje védelmét. A bank pedig megszüntette azt a számlaszámot, ahova Posta hívei a pénzt küldték.
„Imre első kirendelt védője a múlt hét csütörtökön felhívott, hogy visszaadta az ügyet, és kérte egy új védő kijelölését, de azóta még nem informáltak arról, hogy ki vállalta el a védelmet” – egyebek mellett erről írt a Posta Imre (képünkön) által életre hívott PI-kör tagjainak a férfi felesége.
A magát a „Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya Bíróságának” nevező csoport tagjaira, köztük Posta Imrére szeptember végén csaptak le a Terrorelhárítási Központ emberei. Azután fogták el őket, hogy a csoport vezetői a gyanú szerint emberölésre szólították a tagokat „hogy ha ölnek, öljenek szépen” felkiáltással, amikor szeptember 11-én a Fejér megyei Kulcson találkoztak.
A találkozóról készült felvétel felkerült egy videómegosztó csatornára is. Posta Imre ebben a videóban arról beszélt, hogy „hadiállapot van”, és az igazságszolgáltatás tagjaira, így különösen a devizahiteles perekben eljáró bírákra és családjukra „az én ítéletem halál”. Ezután a „Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának Bírósága” nevében egy másik vezető szólalt fel. Ő „halálos ítéleteket hirdetett” általa név szerint megjelölt állami vezetőkre, kormánypárti és ellenzéki vezető politikusokra, közéleti szereplőkre.
Az oltásellenességéről ismert Postáékat azóta a bíróság letartóztatta, felesége ugyanakkor a férfi híveinek küldött üzenetében azt írta: amikor férje a börtönbe került, két hétig karanténban tartották a koronavírus miatt, de ez a két hét lejárt, most viszont nem tudja, hogy Posta jelenleg melyik börtönben van, ugyanis nincsen vele semmilyen kapcsolata, ahogy a nő megfogalmazta: hírzárlat van. „Szóval várakozok, és ez idegőrlő” – áll a a nő üzenetében, aki arról is írt, hogy Posta egyelőre nem telefonált neki a börtönből.
Néhány nappal korábban pedig arról írt Posta felesége, hogy az OTP megszüntette azt a számlaszámot, amelyet a támogatóiktól kapott adományokra nyitott a nő. Posta felesége szerint a bank azzal indokolta a számla megszüntetését, hogy azt nem rendeltetésnek megfelelő használták. A számlán lévő pénzt még felvehette ugyan, de a banknál végleg tiltólistára került – állította a híveknek írt üzenetében.
Posta Imréről és az ügyéről ebben a cikkünkben írtuk részletesebben.