Itthon hvg.hu 2021. október. 14. 11:26

Az MSZP társelnöke Márki-Zayra szavazott, és összehívja az elnökséget a támogatására

Tóth Bertalan színt vallott Márki-Zay Péter támogatásával, míg Kunhalmi Ágnes korábban arról beszélt, hogy az MSZP társelnökei nem hozhatják nyilvánosságra, kit támogatnak.

Ellenzéki előválasztás
Friss cikkek a témában

Leadtam a szavazatom az előválasztás második fordulójában: Márki-Zay Péterre szavaztam – közölte Tóth Bertalan a Magyar Szocialista Párt társelnöke csütörtökön a Facebookon.

Tóth azt mondta, hogy az elmúlt napokban – külön utakon – de mindkét miniszterelnök-jelölt azt kérte tőle és az MSZP-től, hogy egyértelműen foglaljanak állást a jelöltek támogatásáról.

„Én ezt most megtettem, és rendkívüli Országos Elnökségi ülést hívtam össze csütörtök délelőttre annak érdekében, hogy a Márki-Zay Péter támogatásáról szóló állásfoglalást az MSZP Országos Elnöksége is erősítse meg” – írja.

Tóth kijelentése meglepő annak a fényében, hogy a szocialisták másik társelnöke, Kunhalmi Ágnes az ATV-ben pár napja arról beszélt, nincs baj azzal, hogy a politikusok nyilvánosságra hozzák, kit támogatnak. Azt csak ő és Tóth Bertalan társelnök nem teheti meg, mert az egyértelmű pártállásfoglalásnak számítana.

Vasárnap szintén Kunhalmi azt mondta, hogy arról, hogy sem Dobrev Klára, sem Márki-Zay Péter mellé nem állnak, elnökségi döntés született. Ennek oka pedig az, hogy a párt tagsága is megosztott, Kunhalmi szerint így a pártvezetés sem foglalhat állást.

Tóth Bertalan azzal indokolta a posztjában Márki-Zay támogatását, benne látja a nagyobb esélyt, hogy „képes jövőre legyőzni Orbán Viktort és a Fideszt, ugyanakkor elkötelezett a jogállam és a demokrácia helyreállítása, a korrupció felszámolása, a társadalmi igazságtalanságok orvoslása és mindenkinek egyenlő esélyeket biztosító ország építése, valamint a jövő generációk érdekeinek védelme mellett a környezet- és klímavédelmi ügyek tekintetében.”

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.