Ezek szerinte csak beszólogatások voltak, „politikai játszmák.”
Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, a Párbeszéd, az MSZP és az LMP azóta visszalépett miniszterelnök-jelöltje volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának csütörtöki vendége. A műsorban szóba kerültek azok az SMS-ek, melyekről Karácsony először szerdán beszélt, azt állítva, „hosszú azoknak a politikusnak a listája, akik megpróbáltak megzsarolni, rajta van Gyurcsány Ferenc is.” Majd hozzátette: a DK elnöke ezt sms-ben szokta megtenni.
Gyurcsány Ferenc erre később úgy reagált, felhatalmazza rá Karácsonyt, hogy hozza nyilvánosságra ezeket az üzeneteket, de a főpolgármester nem tette meg. Az ATV-ben most pedig azt mondta Karácsony Gergely, hogy
ezek az sms-ek csak politikai játszmák voltak.
„Nem, nem, ezt nagyon határozottan szeretném mondani. Ezek politikai játszmák, beszólogatások. Semmiképp sem olyan, amivel bíróságra kéne menni” – mondta a műsorvezetőnek a főpolgármester, mikor azt kérdezték tőle, „zsarolták vagy nem zsarolták?”
Karácsony azt is mondta, azért beszélt a zsaroló sms-ekről, mert az elmúlt időszakban azt tapasztalta, hogy az előválasztás alatt nyomás alá helyeződtek azok a politikusok, akik számítanak. Majd hozzátette, „nagy bajban lennénk, ha ezekkel az sms-ekkel kellene szórakoztatnunk egymást”, de most már inkább a békekötés ideje van.