Karácsonynak sem fér bele, amit az ózdi jelölt tett
A Momentum már kiállt a jobbikos Farkas Péter Barnabás mögül, miután megjelent róla egy kép. Kontextusában egyértelműen náci karlendítésként lehet értelmezni a képet, Farkas azonban azt állítja, szó sincs ilyenről.
„Az ózdi jobbikos jelölt nem lehet jelölt. Ez nem fér bele és ne is férjen bele!” – jelentette ki Karácsony Gergely azután, hogy Farkas Péter Barnabásról olyan fotó került nyilvánosságra, amelyen náci karlendítéshez hasonló mozdulatot tesz egy katowicei múzeumban. A főpolgármester, aki az MSZP, a Párbeszéd és az LMP közös miniszterelnök-jelöltje, az Ujhelyi István szocialista EP-képviselővel folytatott online beszélgetésében szólt erről.
Karácsony szerint azért is jó, hogy tartanak előválasztást, mert így idő előtt kiderülnek ezek a problémák. „Tíz éve szorgalmazom, hogy az ellenzéki, baloldali pártoknak a Jobbikkal szót kell tudni érteni. Azt, hogy a Jobbik elindult a szélsőjobbról középre, egy őszinte folyamatnak gondolom. Éppen ezen folyamat hitelességének megőrzése miatt, az ellenzéki együttműködés közös erkölcsi talapzatán állva határozottan ki kell mondani: ilyen akciók nem férnek bele” – magyarázta a főpolgármester.
Farkas Péter Barnabás, Ózd jelenlegi alpolgármestere, Borsod-Abaúj-Zemplén 3. számú körzetének egyik ellenzéki jelöltje visszautasította, hogy a kéztartása náci karlendítés volt: a fotó szerinte akkor készült, amikor egy csoportképhez akarta közelebb hívni a delegáció más tagjait. A kép hátterében utcarészlet látható, ahol a falakon zsidóellenes feliratok szerepelnek.
A politikustól csütörtökön a Momentum is megvonta a támogatását (az MSZP–Párbeszéd mást indít). A DK, az LMP és a Mindenki Magyarországa Mozgalom egyelőre nem reagált.
Farkast korábban a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) meghívta a Páva utcai Holokauszt Dokumentációs Központba. Azt várják tőle, hogy a látogatás után adjon egyértelmű nyilatkozatot a médiának és a magyar zsidó közösségnek, amelyben kijelenti, hogy nem számít a szélsőséges eszméket vallók voksaira.
A politikus válaszában példaértékűnek nevezte a meghívást, és jelezte: nem esik nehezére azokat kijelenteni, amelyeket a Mazsihisz közleménye kér tőle, sőt örül, hogy erre lehetőséget kapott. „Ahogy az általam idézett, és valamennyiünk által elfogadott Jobbik Elvi Nyilatkozat deklarálja: »Elutasítjuk a keresztény tanítással és erkölccsel ellentétes gyűlöletkeltést és a szélsőséges politikai eszméket.« Ennek szellemében jelentem ki tehát, hogy nem számítok a szélsőséges eszméket vallók szavazataira, és elutasítok mindennemű kirekesztést faji, vallási, etnikai, társadalmi csoporttal szemben” – írta.