Itthon hvg.hu 2021. július. 25. 15:32

Kánikula lesz a jövő héten, de záporokra is számítani kell

Ismét komoly hőségre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat, azonban elkélhet az esernyő is a jövő héten.

40 fok körüli hőmérsékletre kell készülnünk a jövő héten az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint, azonban hétfőn este még lehetnek kisebb-nagyobb zuhék. Ezek a zivatarok az Észak-Dunántúl felől fognak a főváros felé húzódni, szóval nem árt mindenkinek egy esernyőt a táskájába rejtenie. A szél több helyen megélénkül, néhol megerősödik, de zivatarok környezetében is lehetnek erős vagy viharos lökések. A hőmérséklet hajnalban 16-23, délután 30-37 fok között alakul.

A hét további részében is hasonló melegre számíthatunk, csak vasárnapra jelzik, hogy esetleg 33 fok köré csúszhat vissza a nap legmelegebb óráiban a hőmérő higanyszála. Pénteken, szombaton és vasárnap azonban szintén nem árt majd az a hét elején táskába tett ernyő: több helyen kisebb-nagyobb záporok alakulhatnak ki

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.