Hegemóniára törekedett a magyar drogpiacon az a társaság, amelynek tagjait nemrég fogták el a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai. A marihuánával, kokainnal és amfetaminnal üzletelő banda nem hülyékből állt: a kábítószer beszerzését, a terjesztést is jól szervezetten bonyolították, még az eladásból származó készpénz tárolását is külön ember végezte a csapatban, mégis megbuktak.

Nem önhibájukból: a magyar társaság egy olyan, tizennyolc hónapon át tartó titkos rendőrségi műveletnek lett az “áldozata”, amelyet az FBI vezényelt le – a magyar rendőrök, a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai csak az akció finisében, idén áprilisban kapcsolódtak be a műveletbe, elvarrva a magyar szálakat. Röviden: az FBI egy olyan titkosított telefont és az ahhoz tartozó szoftvert tett népszerűvé szervezett bűnözői körökben szerte a világon, amelyről a bűnözők azt hitték, számukra biztonságos kommunikációs platform, pedig nagyon nem volt az.

Az eredmény:

világszerte 800 embert tartóztattak le (ebből majdnem egy tucat drogkereskedőt Magyarországon), 32 tonna kábítószert foglaltak le, amiből 8 tonna kokain, 22 tonna marihuána, 50 illegális droglabort számoltak fel és több mint száz potenciális gyilkosságot akadályoztak meg.

Mindezt úgy, hogy az FBI-os trükkel, azaz a bűnözők közötti kommunikáció lehallgatásával több mint száz országban háromszáz bűnözői csoportba szivárogtak be. Ehhez a nyomozóknak több mint 12 ezer telefont és azokon keresztül pedig 27 millió szöveges beszélgetést kellett lehallgatniuk, elemezniük. Az Egyesült Államokban Trójai pajzs fedőnéven futó művelet azért számít zseniálisnak, mert nem a hülye bűnözőket, hanem azokat a drognagykereskedőket vette célba, akik elég okosak ahhoz, hogy mélyen konspirálva dolgozzanak és ehhez a legmegbízhatóbbnak tűnő technológiát használják.

Fő a biztonság

De hogyan sikerült átverni a világ legdörzsöltebb bűnözőit? Miért nem fogott gyanút senki sem? És vajon meg lehet-e majd ismételni a mutatványt, aminek a végén még a magyar kábítószerpiacon is elég nagy zavar keletkezett?

Az okos bűnözők nem verik nagydobra, hogy miből keresik a pénzüket, az illegális üzleteiket rendszerint olyan kommunikációs eszközökön bonyolítják, amelyről azt gondolják, lehallgathatatlan. Nem is ok nélkül hiszik ezt, hiszen az elmúlt évtizedben több kommunikációs szolgáltató kifejezetten a csúcsbűnözőkre építette ügyfélkörét és valóban olyan terméket kínált, amelyet nem vagy csak nagyon nehézkesen lehet lehallgatni.

Az egyik ilyen cég, a kanadai Phantom Secure például Blackberry telefonokat vásárolt fel és alakított át oly módon, hogy egyes készülékek csak egymással tudjanak kommunikálni, más ne hallgathassa le azokat. A Phantom Secure szakemberei eltávolítottak minden “felesleges” funkciót (e-mail, SMS, hívások) a Blackberry telefonokból, gyakorlatilag kicsontozták azt, majd egy titkosításra alkalmas szoftver telepítésével lehallgatásbiztossá varázsolták a készüléket, amihez csak már meglévő ügyfél ajánlásával juthatott hozzá egy másik ügyfél.

Ha mégis lefoglaltak egy-egy ilyen telefont, azt a Phantom Secure egy úgynevezett kill switch segítségével leszakította a rendszerről, a rendőrök ilyen esetben tehetetlenek voltak, hiszen csak egy készüléket szereztek meg, tartalom nélkül. Ez még megbízhatóbbá tette ezt a rendszert, ami így viszonylag hamar a nemzetközi szervezett bűnözés egyik kiszolgálójává vált, a kódolt üzenetek Panamán és Hongkongon keresztül mentek. A Phantom Secure legalább húszezer ügyfélt tudhatott maga mögött a havi 2000 dollárért igénybe vehető szolgáltatásánál. A Phantom Secure úgy hirdette a termékeit, hogy azok ellenállnak a dekódolásnak, a lehallgatásnak vagy a harmadik fél által kért legális nyilvántartásoknak. A bűnszervezetek ezeket az okostelefonokat arra használták, hogy megkönnyítsék a kokain, a heroin és a metamfetamin nagykereskedelmi mennyiségének terjesztését az egész világon, többek között az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Mexikóban, Kanadában, Thaiföldön és Európában.

Igen ám, de a cég vezérigazgatóját, Vincent Ramost 2018 tavaszán az Egyesült Államokban letartóztatták. Ramos cégének ügyfélköréhez olyan kőkemény bűnözők tartoztak, mint például a mexikói Sinaloa kartell, így nem csoda, hogy eszébe se jutott segíteni a nyomozóknak. Csakhogy időközben a nyomozók is okosodtak, ezért már egy évvel Ramos letartóztatása előtt alkalmazni kezdtek egy technikát: ha elcsíptek valakit, akinél ilyen készülék volt, gyorsan beletették azt egy speciális táskába, ami blokkolta a külső jeleket, tehát még azelőtt levágták a hálózatról, hogy Phantom szakemberei a kill switchet alkalmazni tudták volna.

Néhány hónappal a letartóztatása után Ramost is meg tudták győzni arról, hogy jobban jár egy vádalkuval, amibe ő belement. Azért, hogy ne élete végéig raboskodjon egy börtönben, átadta a Phantom Secure szervereit, domainjeit, a rendszer szívét. Igen ám, de a hatóság ezeknek a birtokában sem tudott nagyon előre lépkedni, hiszen az ügyfelek valódi személyazonosságát maga Ramos sem ismerte, a kliensek kódnevek és álnevek bonyolult hálózatában bújtak el, amikor pedig rájöttek, mi lett a Phantom Secure vezérével, igyekeztek felszívódni. Annyit viszont tanultak az esetből a bűnüldözők, hogy ha lépést akarnak tartani a nemzetközi csúcsbűnözőkkel, akkor az ilyen és ehhez hasonló platformokat kell valamilyen módon ellenőrizniük. Már csak azért is, mert éppen a Phantom Secure utáni nyomozás során derült ki, hogy ezen a rendszeren keresztül az egyik kanadai hírszerző szerv főigazgatója titkos információkat adott el bűnözőknek.

A Phantom Secure kiiktatása mellett befellegzett egy másik olyan, szintén kanadai szolgáltatónak is, aminek az ügyfélkörét bűnözők használták. A Sky Global majdnem ugyanazt nyújtotta, mint a Phantom: kifinomult titkosítási szoftvert telepített az iPhone, a Google Pixel, a Blackberry és a Nokia telefonokra. A Sky Global készülékek felhasználói – világszerte nagyjából hetvenezer ember – zárt hálózatban tudtak kommunikálni egymással, ezzel a cég több százmillió dolláros nyereséget könyvelhetett el, egészen addig, amíg a cég vezetői, a jelenleg is szökésben lévő Jean-Francois Eap, a Sky Global vezérigazgatója és Thomas Herdman, a Sky Global forgalmazója ellen vádat nem emeltek. Ezenkívül Európában 2020 nyarán Hollandia, Belgium és Franciaország felszámolta az EncroChatet, amit szintén előszeretettel használtak a drogkereskedők.

Sokat érő sörözés

Az EncroChat, a Sky Global és a Phantom beszántása után a bűnözők szolgáltató nélkül maradtak. Megszűnt a kínálat, miközben a kereslet nem, az FBI pedig ezt a lehetőséget használta ki, amikor kitalálta, hogy a piaci űrt egy olyan szolgáltatóval tölti be, amit a bűnüldözők üzemeltetnek. Az ötlet egyébként eredetileg nem az FBI-tól származott, hanem ausztráliai nyomozóktól, akik egy laza sörözés során dobták azt be az amerikai kollégáiknak.

Ám ahhoz, hogy az ötlet meg is valósuljon, nemcsak az FBI erőforrásaira volt szükség, hanem valakire, aki nemcsak ismeri ezt a technológiát, de kapcsolatai is van az ügyfelekhez. Ez a szerep egy olyan, korábban a Phantom Secure-nak és a Sky Globalnak is dolgozó fejlesztőnek jutott, akit a San Diego-i FBI nyomozóinak sikerült beszerveznie. Az ügy irataiban is csak informátorként megnevezett illető alkut kötött a rendőrökkel: egy új titkosított eszköz kifejlesztésével segítette őket, cserébe mérsékelték a leendő büntetését. Ám nemcsak a büntetését mérsékelték így, az informátor még fizetést is kapott az FBI-tól: a munkájáért 120 ezer dollárt, de még az útiköltségére is adtak neki közel 60 ezer dollárt. Az informátor nemcsak fejlesztett az FBI-nak, de a nemzetközi bűnözői kapcsolatait is felajánlotta a szövetségi nyomozóknak, ez pedig talán fontosabb is volt, mint maga a fejlesztés, hiszen a titkosított eszköz csak akkor jó csali, ha arra vannak, akik rá is harapnak. Márpedig az informátorban bíztak azok az ausztrál bűnözők, akik még korábban a Phantom Secure készülékeit is forgalmazták.

Az FBI tehát a Phantom Secure egykori fejlesztőjének segítségével alkotta meg az új telefont, amit Anom névre kereszteltek. A fejlesztő az Anom egykori ausztrál forgalmazóinak pedig úgy mutatta be az új készüléket, mint a Phantom Secure-nál sokkal megbízhatóbb, “új generációs” eszközt, ami képes lenyomni bármelyik vetélytársát. Az Anom egy átalakított okostelefon. A felhasználónak csak be kellett írnia a telefonba a titkos kódot, amivel máris előhívta a titkosított üzenetek küldésére és fogadására alkalmas Anom programot.

Az FBI az ausztrál nyomozókkal közösen azt tervezte, hogy miután az informátor felajánlja a Phantom Secure egykori forgalmazóinak az Anomot, az új eszköz hamar piacvezetővé válik. Így is történt. A forgalmazók nem tudták, hogy a biztonságosnak bemutatott eszköz egyáltalán nem az: az FBI az összes olyan üzenetet, amelyet az Anomon keresztül küldtek el, eltérítette, dekódolta, eltárolta úgy, hogy ebből a felhasználók semmit nem vettek észre. Az Anomot először Ausztráliában tesztelték, kezdetben 1200 és 2000 dollárt kellett fizetni darabjáért. A béta verziót úgy, hogy ötven készüléket már eladtak és már a projekt korai fázisában sikerült a nyomozóknak beszivárogniuk a legjobban konspiráló ausztrál szervezett bűnözői csoportok közül kettőbe.

Az Anom sikeresnek bizonyult, az FBI-jal állandó kapcsolatban álló informátor egy idő után jelezte, hogy Ausztrálián kívül is szép számmal van kereslet a készülékre, amiből eddig összesen 12 ezret adtak el világszerte. Abban, hogy Ausztráliából elindult az Anom világkörüli hódító útjára, fontos szerepe volt egy Hakan Ayik nevű török drogkereskedőnek. Ayik Ausztráliából menekült Törökországba, ahol aztán jó szívvel ajánlotta az Anomot bűnöző barátainak anélkül, hogy tudta volna, kik is üzemeltetik valójában a szolgáltatást.

Az Anom lehallgatása persze nem volt olyan egyszerű, mint azt gondolnánk, de nem technikai, hanem jogi akadályok miatt. Az ausztrál nyomozók ugyanis jogi okok miatt nem oszthatták meg a “lehallgatásból” származó adataikat az Egyesült Államokkal, így az FBI-nak találnia kellett egy harmadik országot, amelynek a törvényei lehetővé teszik, hogy továbbítsa nekik az adatokat. Ez időbe tellett, de 2019 őszére sikerült, így attól kezdve – ha kissé késve is – az FBI már el tudta kezdeni elemezni az ekkor már 11 800 készülék több mint 20 millió szöveges üzenetét. (Ekkoriban nagyjából 9000 készüléket használtak aktívan.) Nem kis meló volt ennyi üzenetet feldolgozni, hiszen ekkor már 90 országban használták az Anomot, leginkább Hollandiában, Németországban, Spanyolországban, Ausztráliában és Szerbiában.

A napi rutin buktatta a magyar bűnözőt

Márpedig a magyar drogkereskedők számára az, hogy Szerbiában népszerű lett az Anom, végzetesnek bizonyult. Az FBI-jal kapcsolatban álló magyar nyomozó brigádot az amerikaiak idén április 20-án avatták be a titkos műveletbe. Az FBI ekkor annyit tudott, hogy öt Anom-felhasználó beszélgetése alapján magyar drogkereskedők is használják ezt a készüléket. A lehallgatott üzenetek alapján pedig egyértelműnek tűnt, hogy a magyar felhasználók nem kispályás bűnözők, hanem olyan magyar drognagykereskedők, akiknek a létezéséről eddig a magyar rendőrök nem is tudtak.

A magyar nyomozók egy-két nap késéssel kapták meg a magyar drogkereskedők Anomon folytatott beszélgetéseit, de így sem volt könnyű dolguk: hiába kommunikált nyíltan a kábítószerről a felhasználó (abban a hiszemben, hogy az Anom lehallgathatatlan), a készülék nem közölt helyadatot, a felhasználóhoz pedig mindig csak egy véletlenül generált karaktersor tartozott. Így aztán az első felhasználót csak azért sikerült beazonosítaniuk a rendőröknek, mert a kommunikációjából kiderült egy olyan rutin, ami árulkodó volt. Ekkor a nyomozók már tudták, hogy a célszemély mindig egy adott időben megjelenik az autójával egy adott helyszínen. Miután ezt az embert beazonosították, már csak meg kellett figyelni ahhoz, hogy a társai is képbe kerüljenek.

A drogkereskedő társaság nagyban terjesztett marihuánát, amfetamint és nem utolsósorban kokaint. Egyértelműen nagykereskedők, akik nem piti dílereknek, hanem alsóbb szinten lévő kiskereskedőknek adták el a drogot és további kiskereskedőket keresve arra törekedtek, hogy tovább bővítsék elosztó hálózatukat. A csoport alsóbb szintű kereskedői és futárai nem ismerték egymást személyesen. Arra is ügyeltek, hogy kétszer ugyanott ne adjanak át kábítószert, és ahol az üzletet nyélbe ütötték, ott ne legyenek térfigyelő kamerák.

Mindenkinek megvolt a saját szerepe: volt, aki a szállítást intézte, más a drograktárokat menedzselte, megint más pedig a készpénz tárolását. Amikor elfogták a csapatot, 57 kiló marihuánát, 3,5 kiló kokaint és ugyanennyi amfetamint találtak a házkutatások során. Úgy tűnik, a banda „főzőcskézni” is akart, merthogy 13 kiló koffeint is találtak a rendőrök, ami arra utal, hogy a kokaint fel akarták „ütni”, azaz hígítani, mert úgy még többet tudtak volna értékesíteni. Valóban nagyban űzték az ipart, a nyomozók szerint heti 5–6 kiló kokaint hoztak be az országba, ami alapján ki lehet jelenteni, hogy az egyik legnagyobb hazai kereskedő hálózat lehetett az övék.

Nem csoda, ha az ambiciózus társaság azt szerette volna, ha az egész magyar piacot le tudják fedni, erre pedig meg is lett volna a képességük. Nemcsak azért, mert jól konspiráltak, hanem azért is, mert nagyon olcsón jutottak hozzá jó minőségű drogokhoz. Azért is tudtak jól dolgozni, mert csak néhány hónapja működtek, kiskereskedőnek pedig csupa olyan embert szerveztek be, akik nem voltak korábban büntetve, így a rendőrség előtt is ismeretlenek voltak. A társaság vezetői a kokaint Hollandiából és Németországból, a marihuánát viszont a Balkánról hozatták be futárokkal.

Lebukásukhoz is végső soron a balkáni szál vezetett. Az egész csoportot ugyanis egy olyan magyar bűnöző szervezte, aki Szerbiában bujkált. Mivel a szerb szervezett bűnözői körökben népszerűnek számított az Anom, a magyar irányító is ezt a készüléket találta alkalmasnak a kereskedés bonyolítására. Ha nem használta volna az Anomot a magyar csapat, akkor jó ideig biztosan nem kerültek volna a hatóságok látókörébe.

Azzal, hogy ezt a társaságot lekapcsolták, a magyar drogpiacon hiány lépett fel, ezt pedig az elmúlt napokban már a fogyasztók és a kiskereskedők is érzik – ezt már azoktól a szabadlábon lévő bűnözőktől tudtuk meg, akik ismerik ezt a piacot. Jóllehet a nyári időszakban amúgy is akadozni szokott az ellátás (a dílerek ugyanúgy szabadságra mennek, mint mások), de a jelenlegi hiány a korábbinál érezhetően nagyobb, miközben a kereslet nem változott. A kiskereskedők vadul keresik azokat, akik nagyban üzletelnek droggal, és az “anomos” magyar csapat felszámolása után már olyan külföldi (főleg szerb) nagykereskedők irányába is tapogatóznak, akikkel korábban inkább szóba se álltak volna, a balkáni csoportoknak ugyanis nem túl jó a hírük, sok magyar bűnöző tart a szerbektől.

Persze az FBI Anom-trükkje nemcsak a magyaroknak tett keresztbe, de ütést kaptak olasz, szerb maffiacsoportok, tehát igazi nagykutyák is. Azok a bűnözők pedig, akik elhitték, hogy az Anom biztonságos és maguk promotálták a terméket, most komoly veszélyben vannak. Nem csoda, hogy a szökésben lévő török drogkereskedőnek, Hakan Ayiknak azt tanácsolták a nyomozók, hogy inkább adja fel magát, mielőtt azok az emberek végeznek vele, akik most igencsak dühösek rá, amiért népszerűsítette az FBI csodakészülékét.