Itthon hvg.hu 2021. június. 25. 15:59

Két rendezvényen is megütötték a DK videósát, a párt feljelentést tesz

Gyurcsány Ferenc egyúttal megüzente, hogy aki megzavarja a rendezvényeiket, azt lefotózzák, és azonnal feltöltik Facebookra.

Gyurcsány Ferenc a Facebookra töltött fel két képet, miután állítása szerint a rajta szereplő emberek megütötték a Demokratikus Koalíció dunaújvárosi és dombóvári rendezvényén egy kolléganőjét, amikor videót készített az eseményről. „A felvételeknek hála mindkét ügyben büntetőfeljelentést tudunk tenni, és meg is tesszük. Tanulják meg a fideszesek is, hogy következménye van a viselkedésüknek. Nemcsak az övék ez az ország, hiába tanítja nekik ezt a jelenlegi miniszterelnök” – írta a pártelnök.

Gyurcsány szerint a pártjának rendezvényeit megzavaró ellentüntetők nagyrésze fizetett tüntető. „Jól gondoljátok meg, hogy mennyi pénzt kértek azért, hogy ilyesmire adjátok a fejeteket, mert a ti képeitekkel fogjuk bemutatni, hogy milyen világot teremtett a Fidesz. Mert ti azt hiszitek, ahogy Orbánék is, hogy nektek mindent lehet. Hát nem lehet. Tegyetek csak próbára” – zárta gondolatait, hozzátéve, hogy mindenképp körbe fogják járni az országot.

Brüsszel, Gyurcsány és a melegek démonizálásával őrizné hatalmát Orbán Viktor

A Fidesz még csak keresi a 2022-es kampányhoz a győztes üzenetet, de már most látszik, hogy a politikai küzdelem egyik fő hadszíntere Brüsszel lesz. Persze a régi hívószavakat sem engedik feledésbe merülni.

A Fidesz kis túlzással hónapok óta folyamatosan gyurcsányozik más fronton is: a Parlamenttel kezdve a saját kongresszusukon át egészen a fizetett Youtube-hirdetésekig ömlik mindenhonnan, hogy az egykori miniszterelnök visszatérése veszélyt jelent az országra.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.