Itthon hvg.hu 2021. június. 10. 17:13

Adománygyűjtésbe kezd az ellenzéki összefogás

A hat párt szerint az Állami Számvevőszék büntetései miatt van szükség a pénzre.

Adománygyűjtésbe kezd az ellenzéki összefogásban résztvevő hat párt, „hogy az ellenzéki előválasztás átláthatóan, biztonságosan és igazságosan megvalósítható legyen” – tudatta közleményben a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd.

Az adománygyűjtő kampányban mindegyik párt közös arculattal vesz részt, döntésüket pedig azzal indokolják, hogy az Állami Számvevőszék „sokat vitatott büntetésekkel igyekezett ellehetetleníteni az elmúlt négy évben a munkájukat”.

„A pártok fokozott figyelmet fordítanak az előválasztás adatvédelmi és pártfinanszírozási elemeire, mivel úgy számolnak, hogy az állampárt így próbálja meg majd azt meghiúsítani. A tiltott pártfinanszírozás gyanújának elkerülése céljából ezért a pártok külön számlákon gyűjtik a támogatásokat” – olvasható a közleményben.

Az adománygyűjtés csütörtökön kezdődik, és a miniszterelnök-jelölti választás második fordulójának végéig tart, ami október 23-ig lezajlik.

Aláírták az ellenzéki pártok vezetői a dokumentumot, amely a közös kormányprogramjuk alapja lenne

A Jobbik, a Momentum, az LMP, a Párbeszéd, az MSZP és a DK vezetői megállapodtak abban, mik lennének a közös kormányzásuk alapjai. A Parlamentben írták alá az ezt bemutató dokumentumot.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
EURO 2020 - kövesse a foci-Eb összes hírét a hvg.hu-n!
Nagyítás Máté Péter 2021. június. 18. 20:00

Orfűn tért vissza a fesztiválszezon

Többek között Krúbi és a 30Y koncertjével startolt el a szezon első fesztiválja Orfűn. A MiniFishingen szombat hajnalig közel 30 zenekar lép még színpadra, mi is ott jártunk, hogy újra átéljük a koncertélményt.