Nyomtatvánnyal toboroznak önkénteseket a 12 hónapos vizsgálatra.
12 hónapos antitest-vizsgálatra keresnek olyan önkénteseket, akiket a kínai Sinopharm-féle vakcinával oltottak be – írja az mfor.hu. A vakcinahatékonyságot kutató országos kampányra a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában a lap szerint egy nyomtatvánnyal toboroznak a Sinopharm oltásra várakozók között.
A vizsgálatban való részvétel feltétele, hogy az első oltáskor ne álljon fenn SARS-CoV-2 fertőzöttség – írják. Az egy éves időtartam alatt 8 alkalommal vennének vért a beoltottaktól.
A tervek szerint minden Magyarországon használt oltóanyag hatékonyságát szeretnék felmérni – értesült az mfor.hu a Pécsi Tudományegyetemen –, de nem ők a kutatás szervezői. Úgy tudják, a vizsgálatot az Országos Onkológiai Intézet egyik vezetője irányítja. Az illetőhöz azonban egyelőre hiába fordultak kérdéseikkel.
Frissítés: Cikkünk megjelenése után az operatív törzs levélben jelezte, hogy nem a kínai, hanem az összes Magyarországon alkalmazott vakcinára vonatkozóan indulnak kutatások.
„Mint a világ számos országa, természetesen Magyarország is végez kutatásokat a koronavírus kapcsán. Az Egészségügyi Tudományos Tanács és számos egészségügyi intézmény olyan programot indít, amelyben a következő hónapokban gyógyult koronavírusos betegek celluláris immunválaszát fogják kutatni, és a hazánkban alkalmazott mindegyik fajta vakcinával oltottakra is kiterjed a kutatás” - írták.
Korábban a HVG is arról értesült, hogy egyetemi körökben már folynak vizsgálatok a Covid–19 elleni oltások eredményességéről, ám szigorúan zárt ajtók mögött, nyilatkozattételi tilalom alatt.
A titkolózás miatt nem csoda, hogy egyre többen élnek a hazai laboratóriumok ajánlataival, és az oltás után teszteltetik magukat. Ám magánúton azért is nehéz felmérni a védettséget, mert nem mindegy, melyik antitestet vizsgálják, ráadásul az immunrendszer több módon is védekezik. A védettség szisztematikus méréséről azonban a járványkezelés egyik legfőbb tudományos arca, Merkely Béla rektor is csak annyit mondott, hogy a Semmelweis Egyetem az ősszel kezdeményezi az antitestek kimutatására irányuló vizsgálatot.
Titkolózik a kormány, de talán nem is érdekli, mennyire hatásosak a vakcinák
Ha az Orbán-kormánynak a propagandánál fontosabbak lennének a hitelességet és megbízhatóságot jelentő számok és adatfeldolgozások, tisztázni lehetne az oltások hatásosságát és javítani a covidos betegek intenzív ellátásának eredményeit.