Itthon hvg.hu 2021. április. 16. 11:46

Olaszországban kapcsolták le egy tavalyi budapesti emberrablás utolsó gyanúsítottját

A férfi és társai húszmillió forintot követeltek áldozatukért.

A magyar rendőrök kezére került az utolsó, hatodik férfi is azok közül, akiket egy tavaly júliusi emberrablás elkövetésével gyanúsítanak – olvasható a hatóság honlapján. A 40 éves B. Zoltánt a Nemzeti Nyomozó Iroda közreműködésével, európai elfogatóparancs alapján az olasz hatóságok fogták el. Szerda éjszaka érkezett meg repülővel Ferihegyre, ahol őrizetbe vették.

Öt társát már korábban lekapcsolták. 46 éves B. Györgyöt, 33 éves Sz. Zsoltot, 25 éves M. Tamást három nappal az emberrablást követően, tavaly július 9-én fogták el. A 43 éves M. Brendon július 14-én feladta magát, a 47 éves V. Ákosra pedig a IX. kerületben bukkantak rá idén március 19-én.

A hat férfit azzal gyanúsítják, hogy zuglói lakásánál összevertek, majd autóba tuszkoltak és egy XVII. kerületi műhelybe vittek egy vállalkozót tavaly július 6-án délelőtt. Ott tovább bántalmazták, eltörték a lábát és több más csontját, a szabadon bocsátásáért pedig húszmillió forintot követeltek. Pénzt azonban az életveszélyes bántalmazás és fenyegetések ellenére sem kaptak, így másnap elengedték áldozatukat.

A sérült először azt állította a rendőröknek, hogy motorbalesetet szenvedett, de beszerzett bizonyítékok nem ezt támasztották alá. Végül csak elmondta, hogy elrabolták.

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya emberrablás és életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetése miatt nyomozott.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.