Itthon hvg.hu 2021. április. 12. 21:44

A Kórházi Főigazgatóság vezetője elmondta, a lélegeztetőgépen lévők több mint 80 százalékát nem sikerül megmenteni

Takács Péter szerint túlzás a Magyar Orvosi Kamara állítása a 90 százalékról.

Az Országos Kórház Főigazgatósáság főigazgató-helyettese, Dr. Takács Péter szerint csökkent némileg a magyar kórházak intenzív osztályainak terhelése, a csúcson 1500 embert ápoltak lélegeztetőgépen, viszont szerinte háromezret tud ellátni a jelenlegi szakembergárda - szúrta ki a 444 a HírTV-nek adott interjúban.

A legérdekesebb része viszont nem ez volt, hanem a reakció a Magyar Orvosi Kamara azon állítására, hogy a lélegeztetőre került betegek 90 százaléka meghal. Takács szerint a szám túlzás, viszont így is ijesztő adatot mondott:

az ő adataik szerint a lélegeztetett betegek több mint 80 százalékának nem tudják megmenteni az életét.

Takács hozzátette, “a magas halálozás Magyarországon a betegség jellegéből fakad.”

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.