Itthon MTI 2021. április. 12. 17:42

Szeptembertől katolikus szemléletű történelem- és irodalomkönyvet is választhatnak az iskolák

Az intézmények eldönthetik, melyik típusú könyvből szeretnének oktatni.

Szeptembertől katolikus történelem- és irodalomtankönyvekből is tanulhatnak a gimnáziumok, szakgimnáziumok és technikumok 9. és 10. évfolyamos tanulói – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkársága.

A Szent István Társulat kiadásában megjelent tankönyvek, feladat- és szöveggyűjtemények megfelelnek a 2020-as Nemzeti alaptanterv követelményeinek, illetve a kerettantervi előírásoknak. Az ingyenes, bármely magyar középiskola által választható tankönyvek szerepelnek a 2021. évi állami tankönyvjegyzéken – olvasható a közleményben.

A megjelent kötetek egy készülő, teljes katolikus tankönyvcsalád első darabjai, amelynek kidolgozását a Katolikus Pedagógiai Intézet koordinálja.

Kovács Örs, a történelemtankönyvek főszerkesztője azt írta, a tankönyvek a keresztény értékrend szemszögéből is elmagyarázzák a történelmi összefüggéseket, és bővebben jelenítenek meg vallás- és egyháztörténeti témákat, ugyanakkor nem hiányoznak belőlük a „történelmi múlttal való őszinte szembenézések sem”.

Hozzátette: a tankönyvsorozat kidolgozásakor az elsődleges szempont a szakmai hitelesség, a pontosság és a naprakészség volt. Igyekeztek a legújabb kutatások eredményeit beemelni a tankönyvekbe. Emellett például a közvélemény érdeklődésére kiemelten számot tartó magyar őstörténeti témát is próbálták „kiegyensúlyozottan, a tudományosság messzemenő szem előtt tartásával, több oldalról megközelíteni” – jegyezte meg.

Kovács Örs kitért arra is, hogy a papíralapú tankönyvekhez digitális tanári kézikönyv, feladatbank és okostankönyv is tartozik.

Az irodalomtankönyvek főszerkesztője S. Pásztor Judit. A közlemény szerint a kronologikus felépítésű tankönyvek „alapkoncepciója az olvasás megszerettetése, valamint az irodalom ön- és világmegértésünkben játszott szerepének felismertetése”. Az egyes fejezeteket minden esetben művelődéstörténeti összefoglaló lecke vezeti be, a leckék végén szereplő Kitekintés-modul a művek, műfajok és motívumok hatástörténeti vagy intertextuális szövegpárhuzamaira, míg az Érdekesség-modul a tágabb kulturális vonatkozásokra mutat rá. A leckéket szóbeli és írásbeli szövegalkotási feladatok zárják.

Hozzátették: a keresztény szemléletű irodalomkönyvek értéket és minőséget kívánnak közvetíteni, ez fontos szempont volt egy-egy alkotó életművének bemutatásakor, a művek kiválasztásakor.

A tankönyvi leckékben szereplő QR-kódok a teljes mű elolvasására és az okoseszközök használatára bátorítják a diákokat. A tankönyvekben vannak továbbá motivikus leckék. A Tudás+ ikonnal jelzett, tankönyvenként 14 kiegészítő lecke a tehetséggondozást szolgálja. Ezekből a szaktanár saját pedagógiai céljainak, a tanulók adottságainak és érdeklődésének figyelembevételével választhat – írták.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.