Itthon D.A 2021. március. 13. 10:34

Három esztendő egy emlékév: Schmidt Mária még tovább emlékeztethet a rendszerváltásra

Schmidt Mária történészt újra kinevezték a „30 éve szabadon” emlékév koordinálásáért felelős kormánybiztossá. A meghosszabbított megbízatás 2021. március 15-től 2022. május 31-ig tart.

Az emlékévet eleve két évre tervezték. Schmidt Máriát 2019-ben bízták meg, hogy koordinálja az 1989-90-es rendszerváltoztatás 30. évfordulójával kapcsolatos megemlékezéseket, rendezvényeket, ismeretterjesztő programokat, illetve az ezekhez előirányzott közpénzek felhasználásával kapcsolatos döntéselőkészítő tevékenységet.

A témában létrehozott emlékbizottság működéséért is ő felelt, és „külön hangsúlyt” kellett fordítania a rendszerváltoztatás után született generációk tájékoztatására és bevonására a programokba.

A mostani kormányhatározat szó szerint megismétli a két évvel ezelőttiből, hogy a kormánybiztos „koncepciót dolgoz ki a ’30 éve szabadon’ emlékév eseményeit feldolgozó és bemutató, a köznevelés rendszerében alkalmazható oktatási segédanyag kidolgozására”, amiből arra lehet következtetni, hogy ez két év alatt nem történt meg.

Schmidt Mária ezért a munkáért az eddigihez hasonlóan nem részesül díjazásban és egyéb juttatásban.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.