Itthon hvg.hu 2021. március. 08. 15:34

Magyarországra látogat Ferenc pápa

Szeptemberben jön Budapestre a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjére.

Örömmel értesültünk róla, hogy a Szentatya bejelentette a döntését, miszerint az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró, szeptember 12-ei szentmiséjére Budapestre jön – jelentette be a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményben.

Azt is hozzátették, bíznak benne, hogy látogatása nagy bátorítást és lelki megerősítést jelent mindannyiunk, és az Eucharisztikus Kongresszus majdani részvevői számára.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek elmondta, az eredetileg 2020 szeptemberére tervezett kongresszusra is várták Ferenc pápát, majd amikor a rendezvényt a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani, Áder János köztársasági elnök és ő maga is újra meghívta az egyházfőt.

A 2020 őszéről elhalasztott kongresszust idén szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten. A találkozó programjában a liturgikus események mellett konferencia, előadások, koncertek is szerepelnek.

A katolikus egyház az oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztust hirdető és ünneplő egyhetes kongresszust általában négyévente rendezi meg.

Magyarország másodszor ad majd otthont az eseménynek. Az 1938 májusában Budapesten tartott 34. Eucharisztikus Világkongresszus záró miséjén, a Hősök terén félmillió hívő vett részt.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.