Itthon hvg.hu 2021. február. 10. 12:06

Három évet is kaphat a szurkolót fél szemére megvakító somogyvári focista

Egy palackot vágott a garázdaság miatt korábban már elítélt labdarúgó a szurkoló fejéhez.

A Fonyódi Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a focistával szemben, aki egy futballmérkőzés közben egy műanyag ásványvizes flakonnal fejbe dobta az egyik vendégszurkolót.

Az eset októberben történt – és bár az ügyészség közleménye nem jelzi – a Somogyvár – Kaposmérő megyei másodosztályú focimeccsen. A vádirat szerint azután repült a palack, hogy a kispadon ülő somogyvári labdarúgó a pályán történtek miatt összeveszett az egyik vendégszurkolóval.

A szerencsétlen kimenetelű dobás következtében a szurkoló az egyik szemére megvakult.

A dobálózás előtt a hazaiaktól három, míg a vendégektől egy játékost állítottak ki a meccsen, amit a Kaposmérőiek nyertek 4-2-re.

Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a garázdaság miatt korábban már felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt focistával szemben előkészítő ülésen történő beismerése esetére három év börtönbüntetést, három év közügyektől eltiltást és három év sportrendezvények látogatásától való eltiltást indítványozott.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. május. 10. 20:00

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.