Mozgalmas lesz az időjárás.
Túlnyomóan borult lesz az ég, és ismét szinte országszerte valószínű csapadék szerdán. Döntően esőre kell számítani, de főleg a reggeli, délelőtti órákban az északi megyékben átmenetileg ónos eső is előfordulhat helyenként. Emellett az északnyugati tájakon és az Északi-középhegységben lehet vegyes csapadék, amely majd visszavált esőbe. Estétől azonban a Dunántúl északnyugati részein a beáramló hideg levegő hatására ismét havas esőre, majd hóra kell számítani.
Az Észak-Dunántúlon éjfélig többnyire lepel-5 centiméter, intenzív hózáporokban lokálisan ennél több, >5 centiméter friss hó is hullhat (a várható hóvastagság meglehetősen bizonytalan).
Délutánig a délkeleti szelet élénk lökések kísérhetik, majd késő délutántól a Dunántúlon mind nagyobb területen fordul északira, északnyugatira a szél, amely estétől egyre nagyobb területen viharossá is fokozódik (70-85 km/h). Ez a hóval fedett területeken hófúvást eredményezhet.
- Az ónos eső miatt Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Vas és Veszprém,
- az erős szél miatt Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala,
- a havazás és hófúvás miatt pedig Győr-Moson-Sopron és Vas megyére
adott ki elsőfokú figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat.