A kinevezett Schmidt Ádám korábban a Magyar Olimpiai Bizottság jogi igazgatója volt.
Új sportügyi főtanácsadója van Orbán Viktor miniszterelnöknek, Schmidt Ádám – írja a Telex. A portál szerint már decemberben megállapodott Schmidt a kormányfővel és januárban állt munkába. Hivatalosan még nem közölték a kinevezését, de nem is cáfolta a lapnak, hogy elvállalta a feladatot.
Schmidt Ádám 2009-ben a Magyar Olimpiai Bizottság jogi igazgatója volt, két év után távozott a posztról, majd a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) jogásza volt 2010-től, majd 2011-től a szövetség minősítő bizottságának elnöke. Saját ügyvédi irodája van, a Testnevelési Egyetemen is tanított – írja a lap.
A főtanácsadó a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Kovács Katalin férje, a Telex azt is megjegyezte, hogy nem rokona Schmitt Pálnak.
Orbánnak 2011-től voltak sporttanácsadói. Köztük az öttusázó világbajnok Balogh Gábor, Kárpáti György olimpiai bajnok vízilabdázó, illetve Takács Mihály, aki a felcsúti akadémia főigazgatója is volt.