Kosztics Józsefet 2006-ban már elítélték egy másik ügy miatt, 2019-ben pedig másfél éves börtönbüntetést kapott szintén sikkasztás, valamint közokirat-hamisítás miatt.
Jelentős értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás gyanúja miatt letartóztatták egy baranyai kistelepülés polgármesterét – közölte a Pécsi Törvényszék. A bíróság közleményében azt írta, hogy a férfi letartóztatását csütörtökön egy hónapra rendelték el.
Az MTI információi szerint Kosztics Józsefről, Siklósnagyfalu független polgármesteréről van szó.
A gyanú szerint a polgármester az általa irányított önkormányzatnak 7,3 millió, a helyi szociális szövetkezetnek 6,9 millió forint kárt okozott. A pénzt részletekben a saját bankszámlájára, majd egy részét onnan tovább, az élettársa számlájára utalta. A polgármester az átutalt összegek egy részét szerencsejátékra, a többit saját szükségleteire használta fel.
A közleményben jelezték, hogy a gyanúsított többször állt már bíróság előtt hasonló bűncselekmények elkövetése miatt.
Kosztics József 2006-ban lett először polgármester Siklósnagyfalun, de közvetlenül a megválasztása után elítélték, akkor 10 hónapot ült börtönben közokirat-hamisításért. 2010-ben lett újra a község vezetője.
2019 decemberében a bíróság másfél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Koszticsot: a polgármestert és három társát költségvetési csalásban és sikkasztásban találták bűnösnek.
Az ítélet akkor nem volt még jogerős, a polgármester ezért (függetlenként) a 2019-es önkormányzati választáson is elindult, és nyert.A bíróság szerint a polgármester 2011-ben felújíttatta a település iskoláját, majd arra másodszor is állami támogatást kért, aminek egy részéből azonban az önkormányzat épületére építtetett új tetőt, a másik részét pedig elsikkasztotta.