Itthon hvg.hu 2021. január. 07. 11:16

Lázár állítólag vinné a Szerencsejáték Zrt. részvénycsomagját, Rogán nem örül ennek

A Fidesz egykori minisztere ezzel kívánja biztosítani az újonnan létrejövő agráregyetem működését.

Lázár János szeretné megszerezni a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány számára a Szerencsejáték Zrt. 49 százalékát kitevő részvénycsomagját, de ez utóbbi területet Rogán Antal és köre “őrzi”, amely nem örül ennek – írta az Mfor.hu a forrásai alapján. A lap szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda gépezete már mozgásba lendült, hogy megakadályozza a csomag átadását. A lap emlékeztet rá, hogy óriási pénzről van szó, hiszen a Zrt. 2018-ban 13 milliárd forintot fizetett a központi büdzsébe.

Az ügy előzménye, hogy Fidesz egykori minisztere fontos szerepet kapott a Szent István Egyetem alapjain felépülő új agráregyetem – újkori nevén Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem – működtetésében. Az intézmény február 1-től alapítványi formában működik tovább, a kuratórium elnöke Csányi Sándor OTP-vezér, az egyik tagja Lázár János.

A lap szerint Lázár célja, hogy az alapítványi vagyon közvagyon maradjon, az érintettek ugyanis nem akarnak definíciós vitát. Ennek érdekében azt is rögzítenék, hogy az alapítói vagyon nem elidegeníthető, és csak a hozamokból lehet gazdálkodni. A kormány nekilátott a felsőoktatási intézmények kiszervezésébe, az új stratégia szerint pedig ezeket az alapítványokat nagyon komoly állami vagyonelemekkel tömik ki. Például a Mathias Corvinus Collegium (MCC) esetében a kapott vagyon értékesítése nincs kizárva, de az államot vételi jog illeti meg, és ha ezzel nem kíván élni, akkor kerülhet az a harmadik személyhez (az MCC – csakúgy, mint a Corvinus – 10-10 százalék Mol- és Richter-csomagot kapott).

A kormány ezzel (is) összefüggésben új definíciót alkotott arra, hogy mi a közpénz, és ezt beírták az Alaptörvénybe is. A meghatározás jóval szűkebb, mint a köznapi és a bírósági értelmezés, a fociba ömlő tao-támogatásokat például nem fedi.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?