Itthon hvg.hu 2020. december. 30. 10:26

Az Információs Hivatal szerint nincs közük Szájer szexpartijához

A polgári hírszerzésért felelős államtitkár interjúban mondta el, hogy az Információs Hivatalnak nem hatásköre átvilágítani egy EP-képviselőt.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium polgári hírszerzésért felelős államtitkárával, Vargha Tamással csinált interjút a Spirit FM, a beszélgetésben pedig felmerült többek közt Szájer József brüsszeli szexbotránya, illetve az, van-e a hazai hatóságoknak felelőssége ebben.

Vargha szerint nincs, ugyanis a magyar polgári hírszerzésnek nincs köze egy EP-képviselő átvilágításához, megfigyeléséhez és követéséhez sem, “ez nem feladata az Információs Hivatalnak."

Az államtitkár magyarázata egybevág a hivatalt vezető Bunford Zsolt dandártábornokéval, aki a parlament nemzetbiztonsági tanácsa előtt is elmondta, nincs hatásköre az IH-nak. A magyar kormány több tagja is azt mondta korábban, semmit nem tudtak Szájer szexpartijáról, többek közt a külügyminiszter, Szijjártó Péter is.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról
hvg360 Nagy Gábor 2021. február. 28. 16:00

Homályba burkolódzó újságírók csoportja dönt a Golden Globe-díjakról

A nevetségességből hosszú és nehéz út vezetett a Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szervezetének ahhoz, hogy őket, és az általuk filmes és tévés produkcióknak kiosztott Golden Globe-díjat is komolyan vegyék. Ezért nem hiányzott nekik, hogy a mai online gálára időzítve a pénzügyeiket firtatta egy tényfeltáró riport. Arra is emlékeztettek, hogy még a 87 tag névsora sem ismert, azt viszont tudni, hogy egyedüli magyarként köztük van Návai Anikó.