Itthon hvg.hu 2020. december. 30. 21:22

Eltelt három év, de még senkit nem hallgattak ki a kirabolt letelepedési cég ügyében

Az Arton Capital Hajós utcai irodájába 2017 áprilisában törtek be ismeretlenek.

Demeter Márta LMP-s országgyűlési képviselő decemberben írásbeli kérdéssel fordult a legfőbb ügyészhez, Polt Péterhez, hogy megérdeklődje: kihallgattak-e már valakit az Arton Capital nevű céget érintő ügyben.

Az Arton a Telex.hu cikke szerint az egyik letelepedési kötvényeket forgalmazó cég, amelynek Hajós utcai irodájába 2017 áprilisában ismeretlenek betörtek, és több millió euró készpénzt vittek el. Nem kizárt, hogy a betörők a letelepedési üzlettel összefüggő bizalmas dokumentumokhoz is hozzáfértek.

Demeter elsősorban arra volt kíváncsi, hogy áll a nyomozás, de Polt erre mindössze annyit válaszolt, hogy nagy értékre elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik a nyomozás, illetve eddig senkit nem hallgattak ki gyanúsítottként.

A Telex szerint az Arton Capital 90-120 millió forintnyi euróért cserébe árult magyar letelepedési engedélyeket, elsősorban az arab országokban, Afrikában és Ázsia egyes részein is.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról