Itthon hvg.hu 2020. december. 29. 12:41

Magyarország több pontján is érezték a horvátországi földrengést

A 6,3-as horvátországi földrengés hatásait Kőszegen, Budapesten és Békés megyében is lehetett érezni.

Dél után nem sokkal gyengén rengett a föld Budapest több kerületében és az ország több pontján. Jellemzően annyit lehetett érezni, hogy kicsit reng a szék, mozog a csillár, a karácsonyfa, az üveg, illetve a pohárban lévő víz.

Egyik kollégánk Kelenföldön, egy panel hetedik emeletén élte át a földrengést. Azt írta,

itt nagyon félelmetesen kilengtünk, az ablakon láttam, hogy oda-vissza járunk, a kanapé is alattam furán csúszkált, már nyitottam a bejárati ajtót is, hogy ha kell, le lehessen szaladni.

Közben olvasóink és kollégáink jelzik, hogy Siófokon, Kaposváron, Pécsen, Bálványoson, Pápán, Kalocsán, Harcon és Kiskunhalason is érezték a földmozgást, Siófokon, Pécsen és Kaposváron erősebb volt. Az Országos Katasztrófavédelem beszámolója szerint a földrengés három Baranya megyei településen okozott kisebb anyagi károkat. A megyei lap, a Bama.hu azt írta,

Pécs több pontján emberek rohantak az utcára, a szerkesztőségükben is recsegtek, ropogtak a falak.

Ezt a videót Kiskunhalasról küldte olvasónk:

Ezt pedig a XVIII. kerületből kaptuk:

Zalaegerszegen is mozgott a karácsonyfa:

Az egyik olvasónk nagyon lelkes volt, azt írta,

sosem éreztem ilyent, fantasztikus volt! Kanapé morogva remeg alattam, émelygés, gyomorremegés. Kislánykorom óta vágytam arra, hogy egyszer átéljem.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, Mukics Dániel a hvg.hu-val közölte, a horvátországi 6,3-as földrengést lehetett itthon is érezni, aminek az epicentruma Zágrábtól 42 km-re volt.

Újabb nagy földrengés Horvátországban! M=6,4! Egyenlőre nehezen elérhető a seismology.hu oldal a túlterheltség miatt!...

Közzétette: ELKH CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium – 2020. december 29., kedd

ELKH CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium munkatársa, Süle Bálint a hvg.hu-nak azt mondta, a hozzájuk befutott jelzések alapján az ország nagy részén érezhető volt a horvátországi földrengés hatása, az attól legmesszebb lévő területekről, például Kőszegről, Budapestről és Békés megyéből is kaptak jelzéseket. Azt kérdőívek segítségével becsülik fel, hogy mekkora volt itthon a rengés intenzitása.

Mukics Dániel hozzátette, Magyarország nem tartozik a földrengésveszélyes országok közé, ami nem azt jelenti, hogy ne fordulhatna elő földrengés, de ezek "szerencsére gyengék". Arra figyelmeztetett, hogy a rengéseket nem lehet előre jelezni, csak a bekövetkezett eseményekből lehet bármilyen következtetést levonni.

Ha mégis erős földrengés van, az asztal vagy ágy alá kell bújni, mert a nem rögzített tárgyak leeshetnek. Mukics arról is beszélt, ilyen esetben ne meneküljünk ki a szabadba, mert abból baleset lehet.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról
Itthon Ballai Vince 2021. április. 13. 20:00

„Az első hullámot még kinevettük, most napról napra jönnek a megdöbbentő halálesetek”

Egy család negyvenes éveiben járó testvérpárja – csak egy példa az Ózd környéki roma közösségekben koronavírus miatt elhunytak közül. A vírus nem válogat, egy helyi háziorvos szerint többségi és a kisebbségi közösségekben egyformán tombol a járvány. A romák körében mégis nagyobb a kockázat, de nem csak az általánosan rosszabb egészségi állapotuk miatt.