Itthon hvg.hu 2020. december. 03. 06:19

Ónos esőre figyelmeztetnek az ország nagy részén

Első- és másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A Dunántúlon többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Délelőtt a Dunántúlon, délutántól a középső országrészben is többfelé fordul elő eső, de a nyugati részeken havazás, havas eső.

A nyugati határ mentén, az Alpokalján tart ki legtovább a havazás, ott, valamint a Kőszegi- és Soproni-hegységben pár centiméteres hóréteg várható, de helyenként 5 centimétert meghaladó mennyiség is hullhat. Délelőtt fokozatosan egyre több helyen olvadás várható, de a Dunántúli-középhegységben és a nyugati tájakon napközben is fagypont alatt maradhat a hőmérséklet.

Az ónos eső miatt első- és másodfokú figyelmeztetést is kiadott az Országos Meteorológiai Szolgálat. Azt írták, hogy a Dunántúl nyugati felén – kiemelten Vas, Zala megyében és a környező térségekben – délelőttig több milliméternyi, a Dunántúl keletebbi részein jellemzően néhány tized milliméternyi ilyen csapadék valószínű.

Országos Meteorológiai Szolgálat

A keleti, délkeleti szél több helyen megélénkül, főként a középső országrészben meg is erősödik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 2 és 9 fok között várható, de a nyugati határvidéken csak -1, +1 fok körül valószínű az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint.

Hirdetés