Itthon hvg.hu 2020. november. 15. 19:32

Index: Egyetemisták vezényelhetők tesztvégzésre és más járványügyi feladatokra

Eddig az orvosi és egészségtudományi területen tanuló hallgatók önkéntesen vehettek részt a koronavírus-tesztelésekben és a többi járványügyi feladatban, ám egy friss államtitkári levél szerint most már vezénylésről van szó – írta az index.hu.

Az Index birtokába került egy levél, amelyet Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára küldött a HÖOK vezetőinek.

A levélben az áll, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésben az orvosi egyetemi hallgatókat bevonják az általános iskolák, az óvodák és a bölcsődék dolgozói körében antigéntesztekkel végzett rendszeres szűrésébe. A szűrőcsapatok egy sofőrből, egy adminisztrátorból és két orvos-, illetve egészségtudományi képzést folytató hallgatóból fognak állni, a Megyei Védelmi Bizottságok biztosítják a szükséges gépjárműveket, a teszteket, a védőeszközöket, illetve a szűrésben részt vevők számára a teljes ellátást.

MTI / EPA

A hallgatók a teljes ellátáson túl napi 5000 Ft-os, hétvégi napokon 7500 Ft-os ösztöndíjban részesülnek, és szakmai felkészítésük oktatóvideókkal fog történni.

Az Országos Mentőszolgálat szűréséhez az orvos-, egészségtudományi hallgatók mellett olyan gépkocsivezető hallgatókra is szükség van, akik más szakokon tanulnak – tudta meg az Index szintén Bódis József tájékoztatójából. Emellett orvos-, egészségtudományi hallgatók által elvégzendő kórházi-klinikai tevékenységre is vezényelni fogják az egyetemistákat.

Facebook / Merkely Béla

A külföldi hallgatókat Bódis József szerint is be lehet vonni a programba, de nem vezényléssel, hanem kizárólag önkéntes alapon – írta az index.hu.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.