Akkor támadt a mentőápolóra, amikor az az iratai után érdeklődött.
Elítélték azt a férfit, aki 2018-ban megverte az őt ellátó mentőst – közölte a Nyíregyházi Törvényszék. A férfire nem jogerősen négy év börtönt szabtak ki. A történtekről annyi derül ki a közleményből, hogy a férfi sérülten feküdt egy tuzséri ház udvarán, amikor mentőt hívtak hozzá. Miután ellátták őt, a mentős elkérte volna az iratait azoktól, akik még ott voltak.
A férfi ekkor kirontott a mentőautóból, és ököllel ütni kezdte a mentőápolót, eltörve az orrcsontját is.
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és testi sértés volt a vád, de a bíróság egyúttal két korábbi lopásért is elmarasztalta a férfit. Súlyosító körülményként vették figyelembe, hogy a vádlottat már büntették korábban testi sértés, garázdaság és lopás miatt. A mentőst is egy folyamatban lévő büntetőeljárása alatt verte meg. Enyhítő körülmény volt, hogy vallomásában részben beismerte a történteket, illetve megbánta tettét.
Az ügyészség a büntetés súlyosításáért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.