„Október 23-án autós blokáddal tüntetünk az igazságért” – így hirdette meg a Facebookon a nemzeti ünnepre tervezett demonstrációt Szél Bernadett és Hadházy Ákos, de a jelenlévők egy része, a rendőrség közbelépése miatt, végül gyalogosan demonstrált. Hadházy szerint a hatalom piszkos csizmájával mindenkire rárúgja az ajtót, Szél Bernadett pedig azt mondta: a közmédia minden, csak nem szabad.
Most érkezett
Órákkal a tüntetés vége után a rendőrség közleményt jelentetett meg. Ebben azt írják, a rendőrség minden esetben biztosítja a véleménynyilvánításhoz fűződő alapjogot, és a tudomásul vett gyűlés helyszínére minden oda érkezőt az előzetes egyeztetésnek megfelelően beenged. Szerintük a Kunigunda utcában az történt, hogy a gyűlés helyszínére érkezőket – amikor az adott érkezési útvonal már megtelt, és ott a parkolás nem volt lehetséges – a helyszínen lévő rendőrök átirányították egy a szervező által megjelölt másik útvonalra.
Ez már nem Hadházyék demonstrációja, hanem a színművészetisek sétája. A résztvevők az Urániáig mennek. A látottak alapján egyelőre nagyon békés minden, a demonstrálók mindegyikén maszkot látni.
Kíváncsiságból ránéztünk az M1 élő műsorára, mi a helyzet ott: épp az olaszországi helyzetet vesézték ki, hogy a vírus miatt szigorítani kellett.
A Vadhajtások nevű portál főszerkesztője Hadházy Ákost akarta provokálni, de a tüntetők csendre intették.
A tüntetés pedig véget ért, a demonstrálók csatlakoznak a színművészetisek sétájához.
A független politikus az MTVA székházáról azt mondta, az a szabadságtól való teljes megfosztottságot képviseli ma Magyarországon. Szél szerint az épületben korábban ő is vendég lehetett, de ma már az sem. “Ez az intézmény reggeltől estig a kormánypropagandát sugározza”.
A köztévé és a közrádió minden, csak nem szabad, mondta a független országgyűlési képviselő.
Szél Bernadett szerint abban az országban, ahol a közmédia nem szabad, ott nincs sajtószabadság, ezekben az országokban pedig a gondolat sem szabad. “A szabad gondolat, a szabad vélemény, az elnyomó hatalomra leselkedő legnagyobb veszély”, mondta a képviselő, aki szerint ezért támadja a kormány az egyetemek autonómiáját, “a tanulás és tanítás szabadságát”.
"És ott, ahol nincsenek szabad gondolatok, lehetnek szabad választások?” - tette fel a kérdést Szél Bernadett, melyre a tömeg hangos nemmel válaszolt.
Szél szerint a közmédia feladata lenne, hogy segítse a dolgukat, hogy az intézmény minden érvet megjelenítsen. "Éppen az lenne az ő szerepük, aminek most pontosan az ellenkezőjét képviselik". Ehelyett százmilliárdokból szítják a gyűlöletet, nap mint nap, reggeltől estig.
A képviselő beszédében kitért rá, hogy a propaganda elleni küzdelem nem itt és most kezdődött, és nem is itt és most fog véget érni. Felidézte a két évvel korábbi székházfoglaló akciójukat, amikor az ellenzéki pártokkal közösen léptek fel a” pártpropagandát közvetítő” közmédia ellen.
Hadházy Ákos MTVA előtti beszédét azzal kezdte, hogy a demonstrációval három helyre üzennek, az egyik pedig a közmédia, amelyet a kormány bábjaként írt le a független képviselő.
Hadházy szerint a kormány igazából nem kormányoz, hanem kampányol, e folyamathoz pedig a közmédiát is felhasználja. Szerinte nem véletlenül történt, hogy a kormányváltás után a hatalom egyből a közmédiát szállt meg, mert "ameddig a hazug propaganda létezik, addig a piszkos, hazug hatalom is létezik".
A képviselő kitért rá, hogy az MTVA brutális pénzekből gazdálkodik, a mintegy kétezer alkalmazottat figyelembe véve pedig könnyen kiszámolható, mekkora összegek mennek el a fizetésekre. De "ha most százezren lennénk itt, nem kellene többet jönnünk, megoldottuk volna a problémát", mondta Hadházy.
A politikus a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) ügyére kitérve azt mondta: a hatalom piszkos csizmája erre az intézményre is rárúgta az ajtót, ugyanakkor az SZFE diákjai és tanárai nem engedtek a zsarolásnak, a megvesztegetésnek.
A képviselő beszéde végén az '56-os hősök mondatával búcsúzott, hogy addig fogják csinálni, addig küzdenek, amíg bele nem pusztulnak.
Hadházy Ákos mutatta meg egy képen:
A hvg.hu fotósa szintén a helyszínen tartózkodik, ilyesmiket látni most:
Pedig a tüntetés lényege pont ez lenne, a demonstrálók ugyanis blokádot terveztek. Szél szerint őt egy másik utcába irányították a rendőrök, hogy ott parkoljon le, és mások is így jártak.
Úgy kb. 300-an lehetnek az MTVA előtt, mondja a helyszínen lévő kollégánk.