Itthon MTI 2020. szeptember. 29. 15:10

Németh Szilárd megtekintette, hogyan hőmérőzik a hadapródokat Debrecenben

Az eseményre a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumban került sor, hogy jelezzék, milyen fontosak a kadétiskolák.

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára, és Ruszin Romulusz a HM humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumban járt, ahol megtekintette a hallgatók testhőmérséklet-mérését - adta hírül az MTI.

Az államtitkár szerint azt akarták megnézni, hogy egy olyan iskolában, ahol a katonai fegyelemnek nagy szerepe van, miként tudják megoldani az október 1-től kötelező hőmérőzést.

Az eseményről szóló tudósításból kiderül, hogy a 202 kadét katonás rendben sorakozott fel az iskola épülete előtt, egymástól másfél méter távolságban, és szájmaszk is volt rajtuk. Az államtitkár kijelentette:

Egy ilyen intézményben, ahol leendő honvédeket nevelnek, ahol hadapródok sorakoznak fel példás rendben, itt egy közös ellenség, a koronavírus ellen is hatékonyabban, gyorsabban és sokkal szakszerűbben lehet védekezni.

Ennek a gyakorlását láttuk itt: 202 hallgató, rendkívül szervezetten, az iskola négy bejáratán át három és fél perc alatt bejutott az épületbe – mondta Németh Szilárd, aki példamutatónak nevezte a tapasztaltakat, és közölte, hogy a magyar emberek mindig számíthatnak a Magyar Honvédségre, és a honvédhallgatókra is.

A kedd reggeli rendezvénnyel azt szerették volna üzenni, mennyire nagy szükség van a leendő katonákat nevelő intézményekre – mondta az MTI-nek Németh Szilárd, aki szerint a “Gyurcsány–Vadai-érában” megszüntetett iskolák visszaállítása során Debrecenen kívül 2030-ig több mint tíz ilyen iskolát terveznek megnyitni, többek között Hódmezővásárhelyen, Gyulán, Budapesten és Székesfehérváron.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Hírek a koronavírus-járvány második hullámáról
hvg360 Balla István 2020. december. 04. 11:00

Berg Judit: Izgultam, nehogy a Ruminit is utálják a gyerekek, mint minden kötelezőt

Nemrég jelent meg Berg Judit Rumini-sorozatának tizedik kötete, de a kalandos életű mesehős – miután új illusztrációkat kapott - már a világhír felé kacsintgat, és film is készülne, ha a Filmalappal nem rekedtek volna meg a tárgyalások. Magyarország talán legnépszerűbb meseírójával ezúttal olyan, egyáltalán nem mesés témákról is beszélgettünk, mint a könyvdarálás, hogy ki lehet-e lépni egy stabil, de boldogságot nem adó házasságból, vagy hogy miért is próbálják a liberális értelmiség magyarságát megkérdőjelezni a jelenlegi kurzus támogatói.