A numerus clausus törvény, amellyel az egyetemekre felvehető "nemzetiségek és népfajok" arányát korlátozta, a magyar történelemben alapvetően fémjelzi a XX. századi magyar zsidóság üldözésének kezdetét. Megálmodójának beszédéből kiderült, a döntés sokkal többről szólt a felsőoktatásnál.
Haller István, a Teleki-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere által előterjesztett numerus clausus törvényt szinte pontosan száz éve, 1920. szeptember 26-án fogadta el a Nemzetgyűlés. A latinul zárt számot jelentő szabály értelmében 6 százalékban korlátozták az egyetemekre felvehető „nemzetiségek és népfajok” arányát. A törvény azért tekinthető az első állomásnak a XX. századi magyarországi zsidóság kirekesztésében, mert az egyetemi körökben az országos arányukhoz képest felülreprezentált vallási közösséget nemzetiségnek minősítették. A hivatalos elnevezés (A tudományegyetemekre, műegyetemre, a budapesti közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiára való beiratkozás szabályozásáról) külön nem említi a zsidóságot, a törvényhez köthető megszólalások azonban a középpontba helyezték a magyarországi izraelitákat.
A numerus claususra támogatói, burkoltan vagy nyíltan az ekkortájt Európa-szerte egyre gyakrabban emlegetett zsidókérdés megoldásaként tekintettek. A városiasodott, Magyarországon pedig kiemelkedő mértékben asszimilálódott közösség a XX. század elején fokozatosan teret nyert az értelmiségi pályákon - sokak értelmezése szerint a keresztények "kárára". Prohászka Ottokár püspök, a kor egyik legbefolyásosabb vallási és politikai szereplője például „faji önvédelemnek” nevezte a numerus clausust, kiemelve azt, hogy a határozat nem a zsidóság ellen, hanem a kereszténység érdekében szükséges. A későbbi miniszterelnök Gömbös Gyula pedig azt hangsúlyozta, hogy a zsidóság világszerte összeesküvéseket szervez és világuralomra tör, a numerus clausus pedig a magyar fajt hivatott megvédeni ettől a veszélytől. Érdekesség, hogy Haller István nem hozott fel nyíltan zsidó összeesküvés-elméleteket: szerinte mindössze azért érinti a zsidóságot a törvény, mert arányaiban ők foglalták el a legtöbb helyet az egyetemeken a magyarság elől, és nem azért, mert kifejezetten őket akarnák kizárni.
Haller azonban nem csupán faji, vagy nemzetiségi alapú felsőoktatási átalakításként tekintett a törvényre; a vallás- és közoktatásügyi miniszternek teljes rendszerkritika és egy ideológiai átalakulás vezéreleme volt a numerus clausus. 1920. szeptember 2-án hosszú beszéddel vezette fel az általa előkészített javaslatot, amiben tételesen végigvette, milyen célt szolgál a magyar történelem egyik legmegosztóbb törvénye.
A liberalizmus szembemegy a magyar nemzet érdekeivel
Haller szemében egyértelmű volt, hogy a magyarság rovására megy a modernizáció, illetve az általa liberalizmusként összesített progresszív szemléletmód. Nemzetgyűlési felszólalását a latin salus rei publicae suprema lex esto, azaz a közjó érdeke legyen a legfőbb törvény felütéssel kezdte: Haller szerint Magyarország a múltban pusztán a nemzetközi vállveregetésért sorban állva, és nem a saját nemzeti kultúrája végett élt.
"Bátorság kell ahhoz, hogy a saját viszonyainkat megnézve és következtetéseket levonva, magyar ruhát szabjunk a magyar nemzet törvényeinkre" - mondta. Ez a bátorság volt az alapja a numerus claususnak is, ami szerinte
a magyarországi liberalizmus szellemének halálát jelentette.
Haller szerint a Deák Ferenc és Eötvös József által kergetett liberális álom a reformkor után eltorzult és a magyar nemzet nemzetietlenségéhez vezetett. Azt pedig hiába mondják a kritikusok, hogy inhumánus vagy nem világpolgári egy ilyen lépés, a döntéshozókról ez lepattant: a cél a magyar jövő kitaposása, amiben nem kell hallgatni azokra, akik „a világégés óriási tüzénél elhamvasztották a magyar nemzet legjobb értékeit”.
Magyar tudomány
"A numerus clausus azért áttörés a magyar nemzet életében, mert a liberalizmus tudományos körökben okozza a legtöbb kárt – vélte Haller. - Olyan tudósok kellenek, akik
magyar talajban, a magyar történelemben, a magyar lélekben kutatnak, akiknek az a céljuk és feladatuk, hogy azt, ami a magyar földben, a magyar lélekben, a magyar históriában kincs és értékes, derítsék fényre, fejlesszék tovább, és mutassák meg a külföldnek.
Haller szerint a kor tudósai idegenben keletkezett elméleteket erőltettek a magyar nemzetre, a külföld divatjainak majmolása nemzettagadó hajlamokat nevelt a társadalomba. Ezzel szemben a tudományos igazság divatja „magyar szívvel, magyar írással, magyar nyelven adatik be”, ami a helyzetet pontosan megfordítva, Magyarországról kifelé kell eljusson a világhoz.
Ahhoz, hogy ez megtörténjen, megfelelő tanárok is kellenek – folytatta Haller. Olyanok, akik a nemzeti elszántságot átörökítik, akik magyar kultúrembereket nevelnek, és magyar acélosságú ifjúságot küldenek az életbe. A (Trianon utáni) magyarság „harcra és küszködésre” kellett felkészüljön – ehhez pedig komoly és kemény magyar nemzeti jellemekre volt szükség Haller szerint.
Érvelése szerint a tanárok azért is fontosak, mert az iskolákban minden szinten rendet kell tenni: a diákoknak kerülniük kell a politizálást és a legfőbb kötelességükre, a tanulásra kell fókuszálniuk. Haller ezt kiegészítette a kereszténység ápolásával is, ahogy fogalmazott,
az iskolai növendék idejének meg kell oszolnia az iskola padja, a tanulószoba, a játszótér és a templom között, másutt nincs keresnivalója sehol.
Azt is hozzátette viszont, hogy szemben a liberális tévhittel, egy nemzet nívója nem attól függ, hogy hány egyetemet végzett embere van, hanem attól,
hogy azok, akiket kibocsát valami pályára, milyen alapos készültséggel, milyen szellemi fegyverzettel vannak ellátva.
Magyar nemzeti kultúra és vezetés
Haller István szerint a magyar kultúra magyaroktól, magyarokról, és magyaroknak kell szóljon, mégpedig úgy, hogy megszerettesse a néppel mindazt a szépet és jót, ami a magyar nemzet életében és történelmében lakozik. A nem csupán magyar nyelven, hanem magyar érzéssel íróknak ellensúlyozniuk kell azokat, akik fenékig romlottan tüntetik fel a magyar falut és magyar intelligenciát, akik idegen kultúra utáni csámcsogást élesztenek fel a magyar olvasóközösségben.
Az előbbiek értelmében a magyar fajnak éreztetnie kell a szellemi és gazdasági felsőbbrendűségét. A nemzet vezető rétegének a nagybetűs magyarságból kell kikerülnie, a magyar irodalomban pedig a magyar faj kell, hogy legyen a hangadó. Ezt viszont nem tudja önmagában megoldani a numerus clausus törvény Haller szerint sem: ehhez a magyar nemzet összessége kell.
Hova vezetett az út?
A numerus clausust sokan a zsidótörvények előzményének tekintik, Karsai László történész pár éve egy konferencián úgy fogalmazott, Magyarországnak úttörő szerepe volt a zsidótörvények meghozatalában a numerus clausus törvény 1920-as megszavazásával. Szakály Sándor, a Veritas Történelemkutató igazgatója viszont vitatja, hogy ebből vezetett volna egyenes út a zsidótörvényekig és Auschwitzig.
A holokauszt Magyarországon nevű oktatóoldal összefoglalója szerint a nemzetközi tiltakozások hatására később a törvényt módosították, és kiemelték belőle a nemzetiségi arányszámokra vonatkozó paragrafust. A "nemzethűség és erkölcsi megbízhatóság" kritériuma azonban változatlanul megmaradt, így a törvény eredeti szándékának, azaz a zsidók egyetemről való részleges kizárásának a végrehajtása nem került veszélybe. Ugyan eleinte 8-ról 12 százalékra nőtt az izraelita vallású hallgatók aránya az egyetemeken, de 1936-37-re ez visszaesett 7,5 százalék alá, ami azt mutatja, hogy a felvételiken szűrték a hallgatókat.
Az első zsidótörvényt nem sokkal később, 1938-ban fogadták el, amely kimondta, hogy a szabadfoglalkozású állásoknál, kereskedelmi, pénzügyi és ipari vállalatoknál - 5 éves türelmi időszak után - legfeljebb 20 százalék lehet a zsidók aránya. Ez alól néhány kategória kapott kivételt, viszont azt is zsidónak tartották, aki 1919. augusztus 1. után keresztelkedett ki. Ezzel megjelentek a faji alapú meghatározás csírái.
Egy évre rá jött a második zsidótörvény, amely vallási helyett már nagyrészt faji alapon határozta meg, ki számít zsidónak (aki maga, egy szülője vagy két nagyszülője az izraelita felekezethez tartozott), és 6 százalékban maximalizálta a zsidók arányát a szellemi foglalkozásban, számos foglalkozástól pedig eltiltotta őket.
Az 1941-es harmadik zsidótörvény - az indoklásában náci terminlógiát használva - már mindenkit zsidónak minősített, akinek két nagyszülője az izraelita hitfelekezet tagjaként született, és megtiltotta a vegyes házasságokat valamint "büntetni rendelte" a nemi kapcsolatokat zsidó és nem zsidó között.
Ezután számos korlátozó rendelet és törvény született, elkezdődött a zsidók deportálása, gettókba zárása. A magyarországi holokausztnak 550-600 ezer magyar zsidó esett áldozatul, többségüket Auschwitzba hurcolták és megölték.
Kovács M. Mária: Tények a numerus claususról
