Itthon hvg.hu 2020. szeptember. 22. 13:41

Az ITM államtitkárának kutatócsoportja is nyert az ITM pályázatán

Boros Anita 36 millió forintot kapott a tárcától.

Az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) pályázatán 36 millió forintot nyert a Fenntarthatóság és jog című pályázat, amelynek vezetője Boros Anita. Ugyanígy hívják az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkárát.

A névhasonlóság miatt Arató Gergely DK-s képviselő hétfőn a parlamentben rákérdezett, hogy ugyanarról a Boros Anitáról van-e szó, illetve arról érdeklődött, hogy felülbírálta-e a szakmai zsűri döntését Palkovics László miniszter, hogy e pályázat győzzön.

Schanda Tamás államtitkár megerősítette, hogy az államtitkár által vezetett kutatók győztek, de arra nem tért ki, hogy egyedi miniszteri döntés állt-e a háttérben.

Schanda hozzátette, hogy Boros Anitát tisztelni és támogatni kellene, hogy politikai munkája mellett a tudományos pályáját sem adta fel, továbbá jelezte, hogy a pályázatból neki járó pénzt kiosztotta a kollégái között.

Augusztus végén jelentette be lemondását az OTKA egyik kollégiumának elnöke, Acsády László, miután kiderült, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) átírta a szakmai zsűri javaslatát a támogatásra érdemes kutatói pályázatokról. Freund Tamást, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét is meglepte, hogy Palkovicsék belenyúltak a pályázati eredményekbe. Levélben több mint száz kutató szintén tiltakozott az eljárás ellen.

Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke annyit reagált, hogy aki a pénzt adja, az dönt.

A miniszter szeptemberben már azt mondta, hogy „finomhangolná” az alapkutatások finanszírozását, kezdeményezésére egyeztetések kezdődtek az innovációs tárca, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) vezetősége között az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramokhoz (OTKA) köthető pályázatok bírálati folyamatáról.

A hivatalos tájékoztatás szerint az ITM három kutatói kategóriában hozta nyilvánosságra az eredményeket, így több mint 320 kutató, kutatócsoport csaknem 11 milliárd forint támogatást kapott az alapkutatási pályázatokon.

Hirdetés
hvg360 Szentirmai Áron 2025. május. 10. 10:00

Lesből támadó halál – megedzhetjük-e a szívünket, amikor sportolunk?

Az elmúlt években drasztikusan visszaszorult a sportolás közben bekövetkező szívhalál, miközben évtizedek óta stagnál a hirtelen szívleállás gyakorisága. Minek köszönhető ez a fordulat? Mekkora terhelést jelent a sportolás a szívnek, edzhetjük-e a vért pumpáló szervet, és miért gyakoribb a hirtelen szívleállás az amatőr sportolók körében? Hogyan sportoljunk, ha szívproblémáink vannak, kockázatos-e kávét inni edzés előtt? Három kardiológussal beszélgettünk.