A külügyi államtitkár a közösségi médiában szólt be a „balliberális seregnek”.
Közösségi oldalán válaszolt Menczer Tamás államtitkár a „hőbörgőknek, akik nem értik, hogy a Külügyminisztérium miért nem vonulhat home office-ba”. Mint írta, hogy „aki a Külügyminisztériumban dolgozik, az a Haza szolgálatára szerződött”, de arra nem tért ki, hogy milyen technikai (vagy más) akadálya van annak, hogy otthonról végezzék munkájukat a tárca dolgozói.
A felháborodásukat kifejezőknek azt írta: „A baloldal a bajban inkább hazavonulna. Ők meg ilyenek.”
Komoly felháborodást váltott ki szerdán Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kijelentése, aki a nagyköveti értekezleten tartott beszédében árulta el, hogy kirúgást ígért azoknak, akik home office-ba akartak menni a járvány miatt.
Alkotmánysértő, törvényellenes - tiltakozik Szijjártó szavai ellen a Szakszervezetek Akciószövetsége
A szövetséget alkotó négy szakszervezet szerint a külügyminiszter nyíltan megfenyegette azokat, akik csak élnének a törvény biztosította érdekképviseleti jogosultságaikkal.
A kijelentésnek az ad élt, hogy Szíjjártóról augusztus 18-án jelent meg leleplező riport az Átlátszón: a lap munkatársai lefotózták a minisztert az ország egyik leggazdagabb emberének, Szíjj Lászlónak a jachtján, miközben a Facebook-oldalára több olyan fotó is felkerült, amelyeken mintha Budapesten dolgozott volna. A tárcavezető ezt követően azt mondta, nyaralása alatt is dolgozott.
A minisztert korábban munkatársunk is próbálta faggatni a témában:
Szijjártó a Semjén-érvelést vette elő a luxusjachtos magyarázkodása közben
Nem árulta el Szijjártó Péter külügyminiszter, hogy kinek a pénzén nyaralt másfél hete az Adrián Szíjj László milliárdos vállalkozó luxusjachtján. A miniszter ugyanarra hivatkozott, mint annak idején a milliós vadászatot ajándékba kapó Semjén Zsolt: ez a magánélet része.