Itthon hvg.hu 2020. augusztus. 27. 21:05

Az Alapjogokért Központ szervezte a partit, ami után több kormánytag is karanténba vonult

A 24.hu információi szerint a rendezvényen száznál is többen vettek részt.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Az Alapjogokért Központ magánrendezvénye volt az a szombati szabadtéri esemény, melynek egyik résztvevőjének a koronavírus-tesztje pozitív lett – közölte a kormányközeli intézet igazgatója, Szánthó Miklós az atv.hu-val. A KESMA elnöke ezen túlmenően nem kívánt nyilatkozni.

A koronavírusos illető Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója, aki utólag tudta meg, hogy elkapta a kórt. Hollik azóta karanténban van, ahogy Kovács Zoltán és Dömötör Csaba államtitkárok, Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője, továbbá Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és helyettese, valamint Orbán Balázs miniszterhelyettes is. Utóbbiaknál az első tesztek eredménye negatív lett.

Varga Judit igazságügyi miniszter szintén karanténba vonult, mert hétfőn találkozott egy később koronavírusosnak bizonyult személlyel. Varga tesztje szintén negatív lett.

Orbán Viktor miniszterelnök a sajtósa szerint nem érintett az ügyben.

A 24.hu úgy tudja: a hétvégi rendezvényen, amely után a kormány több tagja is karanténba kényszerült, száznál is többen vettek részt. A partit a lap szerint egy, a Veszprém megyei Úrkút melletti kúrián tartották, amit Schaller-Baross Ernő miniszterelnökségi nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár rendezett a családi ingatlanon.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.